Újabb fontos pozíciót tölt be a TV2 hírigazgatója, Gecse Vivien

Szalai Vivien
Vágólapra másolva!
A TV2 hírigazgatója, korábbi nevén Szalai Vivien, férjezett nevén Gecse Vivien nagy bejelentést tett csütörtök reggel a Mokka stúdiójában, ahol elárulta, hogy egy új, fontos feladatkört tölthet be a csatornán végzett munkáján kívül.
Vágólapra másolva!

Gecse Vivien nemes ügyért harcol a munkáján kívül, ugyanis állatvédelmi nagykövet lett. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány ma Magyarországon az egyetlen állami állatvédelmi szervezet, melynek központvezetője Dr. Vetter Szilvia, aki szintén beszélt a Mokkában az általuk ellátott feladatkörökről.

Az alapítvány közösségnek segít a TV2 hírigazgatója, Gecse Vivien is, aki az új állatvédelmi nagykövetükként segíti az alapítvány kommunikációját és tájékoztatja a nyilvánosságokat az alapítvány kampányairól.

Gecse Vivien elmondta, hogy mindig is szívügyének tartotta a felelős állattartást és ennek népszerűsítését és elmondta saját tapasztalatait is állattartóként.

– mondta Gecse Vivien, aki arra törekszik, hogy mindenki a teljes felelőssége tudatában fogadna örökbe vagy venne magához egy háziállatot.

A TV2 hírigazgatója és az alapítvány vezetője arra is kitért, hogy milyen kevesen adományoznak a menhelyeknek és civil szervezeteknek.

"Életeket lehet menteni" - mondta Dr. Vetter Szilvia arra utalva, hogy a kis adomány is nagyon sokat jelent egy-egy civil szerveztnek a működésében.

Gecse Vivien végül kitért arra is, hogy a későbbi gyilkosok, bűnözők szinte kivétel nélkül ártatlan állatok bántalmazásával kezdték, így nagy figyelmet kell fordítani ennek büntetésére, hiszen fokozottan veszélyesek a társadalomra.

- zárta gondolatait Gecse Vivien.