Veszélyben lehet Szegedi Fecsó és Bea közelgő házassága

Szegedi Fecsó, Géczi Bea
Vágólapra másolva!
Géczi Bea és Szegedi Fecsó kapcsolata lassan haladt afelé, hogy család legyenek, hiszen mindkettejüknek korábbi kapcsolataikból született már gyereke. Majd tavaly októberben megszületett a páros közös kisfia, azóta is nagyon boldogok, bár a házasságra még azóta sem került sor. Most érdekes dolgokat mondott a kétgyerekes édesanya exe, Mandula Ádám, aki azt állítja, még mindig szereti őt.
Vágólapra másolva!

Komoly gondokat okozhat Szegedi Fecsó és párja, Bea kapcsolatában Mandula Ádám legutóbbi nyilatkozata, miszerint rádöbbent, hogy még mindig szereti a gyereke anyját, Géczi Beát. Bár hozzátette, hogy nem szeretné tönkretenni volt kedvese mostani kapcsolatát, hiszen jól megvannak az üzletemberrel, mégis felkavaró lehet számukra a vallomása.

Nagyon sokat veszekedtem magammal a napokban, de mindig arra lyukadtam ki, hogy igen, még a mai napig szeretem őt tiszta szívemből" - mondta az egykori valóságshow-szereplő, akinek egyetlen fiát az édesanyja neveli, ő sokáig nem is láthatta a közös gyereküket.

"Nagyon rossz nekem, hogy úgy állnak hozzám az egész családjával, mint egy idegenhez. Örülnék, ha nyitnának felém, és én is sokkal jobban részt tudnék venni Medox életében" - mondta Géczi Bea volt párja, aki korábbi botrányos életvitele miatt sem találkozhatott a kisfiával.

Most úgy tűnik, hogy sikerült rendeznie a kapcsolatát az énekesi babérokra törő Beával, sőt Szegedi Fecsóval is jól kijönnek, legalábbis Mandula Ádám nyilatkozata előtt még barátságos volt köztük a hangulat a férfi elmondása szerint.

Nem tudom, mit tudnék vagy mit nem, én csak annyit szeretnék, hogy jobban beleláthassak az életükbe" - idézi a Blikk Mandula Ádámot, akinek szavaira még nem reagált a leendő házaspár.

Géczi Beatrix és Mandula Ádám kisfia 2017-ben született Forrás: Facebook