Megdöbbentő dolgokat mondott Kozsóról a volt felesége

Kozso
Vágólapra másolva!
Kádár Mónika és Kozso hét évig éltek együtt korábban, kapcsolatukból egy lányuk született, Amanda. Az énekesnő elárulta, hogy miért ment tönkre a kapcsolatuk és azt is, hogy tartják-e a kapcsolatot. Kádár Mónika megdöbbentő dolgokat mondott egykori párjáról, akiről az is kiderült, hogy lányával milyen viszonyban van.
Vágólapra másolva!

Az Ámokfutók frontemberét nemrég a TV2 vetélkedőjében, a Párharcban láthatta a közönség mostani párjával, Ágicával, akik nemrég önszántukból adták fel a küzdelmet. Kozso most nagyon boldog az új kapcsolatában, viszont megdöbbentő dolgok derültek ki magánéletéről és arról, hogyan viselkedik lányával és volt párjával.

"Hét évig voltam Kozsóval, de ismerem huszonhárom éves kora óta. Neki mindig voltak mellettem is más barátnői, igazság szerint én már abban sem hiszek, amiket csinál vagy mond, sőt, nem is nagyon érdekel, de kívánom neki a legjobbakat.

Tettem is érte bőven, össze akartam hozni őket, de ehhez két ember kell, így ez nem is nagyon sikerült" - mondta a Borsnak Kádár Mónika, akit nagyon bánt, hogy Kozso nem keresi a lányukat.

Kádár Mónika és Kozso hét évig voltak együtt Forrás: https://www.facebook.com/kadar.monika.37