Megszólalt Lagzi Lajcsi testvére a börtönben lévő zenész állapotáról

Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Lagzi Lajcsi megkezdte három és fél éves börtönbüntetésének letöltését, melyre tavaly decemberben ítélték áram-, gáz-, és vízlopás illetve vesztegetés miatt. A trombitás április 26 óta van börtönben, de már egy hét után gyengélkedőre kellett szállítani a rejtélyes betegségére hivatkozva. Családja eddig elzárkózott attól, hogy beszéljen a zenész állapotáról, azonban testvére most elárulta, hogyan tartják a kapcsolatot és hogyan érzi magát Lagzi Lajcsi a rácsok mögött.
Vágólapra másolva!

Lagzi Lajcsi leghamarabb 11 hónap börtön után szabadulhat a baracskai börtönből, bár ügyvédje megindította az eljárást, hogy ügyfele krónikus betegként otthonápolási őrizetbe kerülhessen. Annak ellenére, hogy minden orvosi vizsgálat azt bizonyította, hogy a börtönben is tudják kezelni a betegségét.

A zenész öccse, Galambos István a trombitás börtönbevonulása óta nem nyilatkozott bővebben az állapotáról, de annyit tudni lehetett, hogy őt nevezte meg az egyik hivatalos kapcsolattartójaként. Galambos István most elárulta, hogy Lagzi Lajcsi hogyan érzi magát a baracskai börtönben és hogyan tartják a kapcsolatot az elítélt zenésszel.

Ilyenkor mindig azt mondom neki, hogy az a legkevesebb... A fő kérdés az, hogy ő hogy van ott bent? Érzem a hangján, hogy értünk aggódik, nem pedig magáért. Mindig ilyen volt... Ha velünk minden rendben, akkor nyugodt a lelke. Azt hittem, hogy ebben a nehéz helyzetben legalább koncentrál egy kicsit magára, de be kell látni: az emberek nem változnak. A testvérem se" - magyarázta a Borsnak Galambos István, aki többet nem árult el a testvére jelenlegi állapotáról.

Lagzi Lajcsi ügyvédje újabb kísérletet tesz arra, hogy ügyfele hamarabb szabadulhasson a rácsok mögül Frizbi TV