Megszólalt az ügyvéd a trükközéssel szabadulni próbáló Lagzi Lajcsiról

Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, három hete vonult be a zenész a baracskai börtönbe, ahová magánmentővel érkezett. Lagzi Lajcsi azóta is azon fáradozik, hogyan tudna előbb szabadulni a fogságból, amihez rejtélyes betegségét próbálja használni. Az eddigi információk szerint az elítélt trombitás és ügyvédje már egy kérvényt is benyújtottak, hogy Lagzi Lajcsi otthonápolási őrizetbe kerülhessen, arra hivatkozva, hogy nem kapja meg benn a megfelelő ellátást betegként. Most az ügyvéd megszólalt védence állapotáról és terveiről.
Vágólapra másolva!

Április 26-án vonult be a a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe Lagzi Lajcsi, ahol megkezdte három és fél éves börtönbüntetésének letöltését. Egy héten belül gyengélkedőre került, mivel állítólag nem fogadta el az ételt, amit az intézményben adtak. Azóta újra a börtönben tartózkodik, ügyvédje, Dr. Csontos Zsolt most elárulta, mit lehet tudni a zenész börtönéletéről és terveiről.

Alkalmazkodnia kell minden helyzethez, de köztudottan intelligens emberről beszélünk, aki kiválóan kommunikál, így biztos vagyok abban, hogy képes idomulni, és mindenkivel megtalálja a közös hangot a közeljövőben" - kezdte Lagzi Lajcsi jogi képviselője, aki bízik abban, hogy védence be tud illeszkedni a büntetésvégrehajtási intézményben. Az ügyvéd úgy gondolja, hogy eddig jól bántak Lagzi Lajcsival, pozitív a véleménye a baracskai börtönről.

Ilyen cellában töltheti börtönbüntetését Lagzi Lajcsi Forrás:FEOL

A telefonbeszélgetéseit és a leveleit is ellenőrizhetik, ez ellen semmit sem tehetünk, minden bebörtönzött esetében ugyanígy járnak el. Természetesen csak azokkal léphet kapcsolatba, akiket előzetesen megjelölt kapcsolattartókként. Ha ezt ő, vagy bárki más megpróbálná kijátszani, annak komoly következményei lehetnek" - magyarázta Dr. Csontos Zsolt, aki ezzel arra utalt, hogy Lagzi Lajcsi keveslette korábban az ötvenperces időkorlátot.

Darwin is megmondta: nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Az ügyfelemnek is alkalmazkodnia kell ehhez a helyzethez, éppúgy, mint bármely másik baracskai rabtársának" - idézi a Bors az ügyvéd szavait, aki a trombitás egészségügyi gondjairól és a beadványról nem tett említést, de annyit elmondott, hogy védence dolgozni még nem tud a börtön falain belül a rejtélyes betegsége miatt.

Lagzi Lajcsinak muszáj alkalmazkodnia a börtönben, de nem tervezi túl sokáig, ugyanis otthonápolási őrizetbe akar kerülni Forrás: Frizbi TV