Vágólapra másolva!
Tóth Andi egy megható bejegyzésben emlékezett meg fiatalon meghalt barátjáról, akit a mai napig hiányol és gyászol.
Vágólapra másolva!

2020 május 24-én, napra pontosan három évvel ezelőtt halt meg az RTL Klub bukott sztárja, aki folyamatosan botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. Egy tehetségkutatóból ismerhette meg a közönség a botrányhős énekest, aki mindössze 23 évet élt.

Petics Kristóf nehezen találta a helyét a világban, valószínűleg ez is vezethetett tragikus, hirtelen halálához. A 23 éves fiú tóban úszó holttestére édesanyja bukkant rá három évvel ezelőtt. Tóth Andi akkor a következő sorokkal búcsúzott barátjától:

Egy érzelmileg rettentően intelligens, bátor, talpraesett srác volt, akit annó megköveztek, mert kiállt magáért. Akkor kezdtünk el beszélgetni és rájöttünk mennyi közös van bennünk. A múltunk, a tapasztalataink, a sok hánykolódás és harcolás, amikről ti mit sem tudhattok. Mindig ott volt, ha szükségem volt rá, ha akár hetekig nem beszéltünk, aztán éjszaka hívtam sírva, ő felvette..." - mondta akkor megtörten Tóth Andi, aki nagyon jó barátságban volt a botrányhős énekessel.

A visszavonuló énekesnő barátjának évfordulóján sem felejtett el megemlékezni róla, egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben osztott meg egy kettejükről készült régi fotót és egy videót is, melyen Petics énekelt egy dalt - írja a Blikk.

Három évvel ezelőtt meghalt barátjára emlékszik Tóth Andi Forrás: Tóth Andi Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhető el 24 órán keresztül.