Huszonöt kilót hízott Kustánczi Lia

Kustánczi Lia
Vágólapra másolva!
Régóta vágyott családra Kustánczi Lia. Idén teljesült az álma, az egykori DJ kisfia mára már hathetes. A lemezlovas az Origónak mesélt arról, milyen az élete édesanyaként.
Vágólapra másolva!

Benett - anyukája szerint - jó baba. Kustánczi Lia úgy fogalmazott, mint minden édesanyának, akinek első gyereke van, neki is voltak eleinte nehézségei.

Nagyjából kétszer kelek éjszaka etetni, de most is, hősiesen átaludta Beni a rendezvényt" – mondta az anyuka az Origónak az XFuzzee Smart Sport Expó & Fitness Fesztivál sajtótájékoztatóján.

Már a húszas éveimben is szerettem volna gyereket, csak nem találtam meg a megfelelő partnert hozzá. Most teljes értékű lett a családunk, nagy boldogság ez számunkra" – mesélte. Lia mindig is odafigyelt az egészségére, most sincs ez másképp: szeretni visszanyerni szülés előtti alakját.

Forrás: Kustánczi Lia / Facebook

„Nagyon odafigyelek az étkezésemre, mert a várandóságom alatt huszonöt kilót híztam. Akkor teljesen másfajta ételeket kívántam, most ez visszaállt a normál kerékvágásba, salátára, húsra, halra, illetve a gyümölcsre. Elengedhetetlen a testmozgás, otthon tornázom, edzőterembe még nem járok le. Próbálom összehozni a megfelelő táplálkozást a rendszeres testmozgással" – árulta el az Origónak Lia, aki arról is beszélt, többé már nem lesz DJ.

Tizenegy év volt a DJ-zés, ami egy gyönyörű időszak volt az életemben, de elérkezettnek láttam az időt a váltásra. Azóta elvégeztem egy kozmetikus képzést, van egy szépségszalonunk, arra fókuszálunk. A jövőben tervezünk egy babával kapcsolatos projektet, de, hogy mennyire fognak megvalósulni a terveink, azt még nem tudjuk egyelőre" – mondta az édesanya.