Az utóbbi időben eltűnt a nyilvánosság elől Fazekas Vivien, akit nagyon megviselt a válása és az elmúlt pár év, hiszen alkoholista, gyerekverő volt férje szégyent hozott rá és családjára is. Bár a tönkrement házasságán már túltette magát, újabb borzalmas csapás érte, hiszen kisfia nagyon beteg lett, egyik pillanatról a másikra nem tudott lábra állni.
Fazekas Vivien a közösségi oldalán számolt be a kisfiával történtekről és arról, hogy nagyon megijedtek és mennyire megviselte őket az elmúlt pár hét.
Az én makkegészséges gyermekem zokogva ébredt az éjszaka közepén, hogy szeretne mosdóba menni, de nem bír lábra állni. Patakokban folyt a könnye, és azt hajtogatta, hogy „fáj, fáj" - kezdte Fazekas Vivien, aki elmondta, hogy mi történt pontosan azon az éjjelen.
"A doktor bácsink azt javasolta, menjünk be a kórházba. Ott hosszas vizsgálatoknak vetették alá Mátét, hogy kiderüljön, nem valami olyan rettenetes állapotról van-e például szó, mint a csontelhalás. Végül kiderült, hogy csípőízületi gyulladása alakult ki. Három hétig alig bírt lábra állni, ölben cipeltem a lakásban, és mindenféle kreatív megoldásokat találtunk ki. Nagyon aggódtam a kis lelkéért, hiszen egy örökmozgó kisfiú, aki jóformán az ágyhoz lett láncolva. Egy kicsit beleláthattam, milyen lehet egy mozgássérült gyermek anyukájának lenni. Minden elismerésem az övék, hogy a gyermeküknek áldozzák az életüket, ez egy 24 órás szolgálat. Átértékelődött bennem, hogy mennyire is hálás vagyok Istennek, hogy a gyermekem egészséges, tud mozogni, szaladgálni a barátaival" - mondta a Ripostnak Fazekas Vivien, aki egy Instagram-bejegyzésben is bővebben leírta, hogy mi történt a kisfiával és hogyan vészelték el az elmúlt heteket.
A képek között lapozhat: