Kóbor János lánya most is úgy érzi apja ott van mellette a színpadon

Kóbor Léna
Vágólapra másolva!
A 16 éves lány maga mellett érzi édesapja támogató jelenlétét a színpadon, aki ha kell, megfogja a kezét - írta a Bors. 
Vágólapra másolva!

A hétvégén megtartották a Gyöngyhajú lány balladája című darab első sajtónyilvános előadást, amin Léna interjút adott a lapnak.

A fiatal lány a főszerepet játszotta a darabban, a Bors arra volt kíváncsi, mennyire változott meg ettől az élete. Léna azt mondta, nagyon, de nem bánják, mert minden pillanatát élvezik. A tanév végére ugyan elfáradt, mert vannak bőven iskolai feladatai, és mindeközben indult a darab is. Édesanyja hozza -viszi, minent megtesz érte. Az első előadás pünkösd hétfőn nagy siker volt, kicsit meg is nyugodott - mondta.

Kóbor Léna https://www.instagram.com/kobor_lena/

Arra a kérdésre, hogy mennyire lámpalázas előadás előtt, illetve mit csinál az utolsó pillanatokban az előadás előtt, Léna azt mondta:

"Mindig van valaki, aki megnyugtat, hogy jól csinálom, jó kezekben vagyok a színpadon. A rendező, Pozsgai Zsolt is az utolsó pillanatig nyugtatgat a színpad széléről, ahogyan a stáb összes tagja is segítőkész, nagyon aranyos mindenki, és befogadtak, úgy érzem. Amikor a színpadra lépek, akkor már minden rendben, hiszena húsz felcsendülő Omega sláger által