Peller Mariann és férje, Juni György úgy dönthettek, próbálják megmenteni a házasságukat - írta a Blikk.

Peller Mariann tavaly októberben jelentette be, hogy tizenkét év után elválnak útjai két fia édesapjával. A műsorvezető az okokról a mai napig nem nyilatkozott, ahogy arról sem, milyen viszonyban vannak azóta a férjével. Csak sejteni lehetett, hogy komoly konfliktus vezetett a szakításhoz.

Most azonban úgy tűnik, sikerült túllépniük a sérelmeken, hiszen újra közelednek egymáshoz, sőt, talán még arra is van remény, hogy újrakezdjék a házasságukat. A Blikk azt írja, hogy  egy olvasójuk pünkösdvasárnap Mariannt a férjével és két fiával közösen látta Esztergomban kirándulni. A Blikk kereste az ügyben Peller Mariannt és Juni Györgyöt, de eddig egyiküket sem érte utol. Azt viszont megtudták, hogy hiába élnek hónapok óta külön, még nem indították el a hivatalos válási procedúrát. Egy, a párhoz közeli forrás szerint pedig arra is van esély, hogy tiszta lappal újrakezdjék a házasságukat.