Eltűnt Curtis

Curtis
Vágólapra másolva!
Majkával kétszer próbáltak együttműködni, mind a kétszer kudarcba fulladt a közös munka. Most Dopeman állítja, Curtis egészen egyszerűen eltűnt, miután megbeszélték, csinálnak egy dalt.
Vágólapra másolva!

Közös dalt tervezett Dopeman és Curtis vagyis „Majka haragosai". Előbbi állítja, többször próbálta hívni a rappert, aki azonban nem reagált a megkereséseire. Pityinger László a Blikknek mesélte el, hogy is volt ez pontosan.

Forrás: instagram/dopeman

Amikor először összevesztek a Petivel, akkor is szó volt róla, hogy zenélünk, azért érthető, hogy végül nem jött össze, annyira direkt lett volna mai szemmel. A második ilyen jellegű felvetés, azt gondolom, már nem volt direktben, mert már régebben szétmentek, aztán egy közös barátunk révén találkoztunk is, amikor én pont csináltam ezt a nótát. Átküldtem neki a zenét, amitől lehasalt. Összebeszéltünk, majd kijelentettük, hogy csináljuk - mondta Dopeman. Akkoriban egyébként követőiknek is bejelentették, hogy mire készülnek, ez sokakat meg is lepett.

Frizbi TV

Sosem beszéltük át, én pedig egy idő után nem tolakodtam már. Volt neki a Bangó Margittal valami, aztán jött az a Charlie-dal, és szerintem nagyon hátra rakta a közös dalunkat az időbeosztásban. Ezt velem nem közölte, csak sejtem. Utána egy ideig keresgéltem, hívtam, írtam neki, de nem nagyon válaszolt, és akkor azt mondtam, nem várok tovább – tette hozzá a rapper, aki ennek ellenére szívesen dolgozna valamikor a rapperrel. "Azóta is lájkoljuk egymást az Instán, de annyira nem nagyon írogattunk. Remélem, majd együtt csinálunk még valamit, én örülnék neki, mert nagyon tehetséges srácnak tartom. De most nem várom, hogy keressen" – zárta Dopeman.