Komoly döntésre szánta el magát a megözvegyült Leblanc Győző

Leblanc Győző Tóth Éva operaénekes operaénekesnő halál gyász szomorúság
Vágólapra másolva!
Két évtizeden át élt a szerelmével közös otthonban a kiváló operaénekes, aki kilenc hónappal azután, hogy elvesztette Tóth Évát, úgy döntött, hogy megváltoztatja az életét.
Vágólapra másolva!

Több, mint kilenc hónappal ezelőtt halt meg Tóth Éva énekesnő, Leblanc Győző felesége. A világhírű tenor azóta hiába igyekszik, képtelen érzelmileg túltenni magát a gyászon, ezért elhatározta, hogy a 76 éves kora ellenére is teljesen új életet kezd.

Forrás: Facebook

Az énekes életében nagyon sok tragédia történt az elmúlt időszakban. Leblanc Győző nehezen viseli az egyedül töltött napokat, a rengeteg emlék, ami közös, budatétényi otthonukban körülveszi, csak megnehezíti a gyász időszakát. Éppen ezért komoly elhatározásra jutott, melyről a Borsnak beszélt, az interjú vasárnap jelenik majd meg.