Géczi Bea és Szegedi Fecsó 2020 óta vannak együtt. Ez alatt a néhány év alatt rengeteg dolog történt velük, de a legfontosabb, hogy született egy kisfiúk. Most elárulták, még nagyobb családra vágynak.

Géczi Bea szerint kapcsolatuk napról-napra jobb, erről árulkodik legújabb dala is, a Szerelem Bolondulásig. 

Amióta Elliot megszületett, Fecsóval nagyon összecsiszolódtunk, egyáltalán nem veszekszünk. Úgy érzem, mindketten megkomolyodtunk és tényleg egy család lettünk, a két nagy testvér is nagyon szereti a picikét. Úgy látszik, hogy nekünk ez kellett" – mondta az édesanya a Borsnak.

Fecsó is mondta, hogy amióta látja, milyen szépen bánok a kisfiunkkal, még jobban felnéz rám mint nőre és sokkal jobban szeret. Nálunk most mindent beborít a rózsaszín köd. Már nem a bulik körül forog az életünk, hanem a gyerekekkel szervezünk közös programokat és nagyon élvezzük! Mondjuk ki, most már csak értük élünk. Nagyon szeretjük őket és nagy családra vágyunk" - tette hozzá Bea, aki azt is elárulta, nagyon örülnének egy kislánynak is.