Már nincsenek nagy bulik a birtokon.
A legendás színész szombaton ünnepelné 75. születésnapját, de Oszter Sándor már lassan két éve meghalt. Felesége, Failoni Donatella ma is egykori közös otthonukban él, de legalább már nem egyedül - a lánya és családja is ott lakik.

"Pár napja volt a születésnapom, de nem volt ünnepség, hiszen Sándor nélkül ez a nap már soha nem lesz ugyanolyan, mint egykor. Mindig együtt tartottuk a születésnapunkat, és évtizedeken át hatalmas bulikat csaptunk. Ötvenen, de akár százan is velünk ünnepeltek ezekben a napokban. Most csendesen telt az évfordulóm, bár a családom és a barátaim felköszöntöttek. Szombaton pedig Sándor fényképe elé teszek egy szál gyertyát és végignézem, ahogy elég, pont úgy, ahogy az életünk is elmúlik. Végiggondolom, mennyi kalandot éltünk meg együtt a több mint négy közösen bejárt évtized alatt. Én így emlékezem arra a férfira, akit imádtam és akit imádok ma is" - mondta Donatella, a színész özvegye. Bővebben a Borsban.