2014 júliusában került Kulcsár Edina fejére az ország legszebb lányának járó korona. Onnan egyenes út vezetett a londoni Miss World világversenyre, ahol a zsűri második helyezettnek választotta és a Miss Európa címet is elnyerte. Ezzel a helyezéssel minden idők legeredményesebb magyar szépségkirálynője lett. Most az évforduló miatt nosztalgiázott a közösségi oldalán, ahol hosszabban írt az érzéseiről.
"10 évvel ezelőtt, ezen a reggelen úgy keltem ki az ágyból, hogy nem akartam elhinni, hogy előző este tényleg engem választottak szépségkirálynőnek. Nemcsak a szakmai zsűri szavazott nekem bizalmat, de a közönség is engem talált a legalkalmasabbnak a címre.
Sosem fogom elfelejteni, amit akkor éreztem. A pillanatot, ami megváltoztatta az egész életemet.
Írhatnám, hogy milyen gyorsan elment ez a 10 év, ami bizonyos tekintetben igaz is, viszont az idő távlatában mégis azt gondolom, hogy rengeteg fantasztikus dolog történt velem ebben a 10 évben. Nagyon is tartalmas volt. Olyan sok tapasztalatot és élményt sikerült gyűjtenem, amikért csak hálás lehetek és mindeközben anyuka lettem, ami a leginkább megkoronázta az egész életemet!" - írta a kép mellett.
Az Origo elsőként számolt be arról, hogy Kulcsár Edina és G.w.M ismét szülők lesznek, az egykori szépségkirálynő és a rapper közös fiukat várják, pedig kislányuk még a napokban lett egyéves. A bejelentésük óta folyton faggatják őket a közösségi oldalaikon, ők pedig nagyon élvezik azt, hogy újra a figyelem középpontjába kerültek. Főleg Kulcsár, aki folyamatosan utalást tesz a születendő kisfiuk nevére vagy a terhességével kapcsolatos kérdésekre, konkrétumokat azonban ritkán árul el.
Az egykori szépségkirálynő nemrég egy autóból posztol fotót, amit édesanyja készített. Edina egy szűk, piros ruhában pózol, hatalmas terhespocakját pedig büszkén mutogatja az Instagram-oldalán, ami a fotó szerint egyre nagyobb. Kulcsár Edina nemrég lépett be a 3. trimeszterbe, és úgy érzi, hogy egyre többször fárad el, nem is annyira testileg, mint lelkileg.