Minden idők legsikeresebb DJ-je érkezik szombaton a Sziget Fesztiválra

2024 Coachella Valley Music And Arts Festival - Weekend 2 - Day 3
Bebe Rexha
Fotó: Getty Images via AFP
Vágólapra másolva!
Augusztus 10-én, szombaton különleges fellépői lesznek az idei Sziget Fesztiválnak, hiszen az egyik legsikeresebb DJ, és egy popikon is fellépnek a nagyszínpadon.
Vágólapra másolva!

A Szigeten az egyik izgalmas kínálattal rendelkező színpad a Global Village, ahol könnyen belefuthat a sétálgató szigetlátogató valamilyen különleges zenébe. Szombaton jóformán egész nap lesznek ott programok, 18.30-tól a Romano Drom lép fel, majd a Dhoad nevű formáció lesz a színpadon. Utóbbi együttest 2002-ben alapították Franciaországban, az indiai zenét játszó csapat több mint 1500 koncertet adott több mint 110 országban Rahis Bharti vezetésével. Az együttes rengeteg nemzetközi rendezvényeken vendégeskedett. Őket Morena Leraba követi – nem gyakori a lesothói fellépő Magyarországon.

Az Ibis színpad is színes programmal várja a látogatókat,

18.40-kor a kanadai New West lép fel, majd a brit The KVB lesz a színpadon. 2010-ben alapította a formációt Nicholas Wood és Kat Day, a stílusukat elektronikus, pszichedelikus posztpunkként definiálják. Ugyanezen a színpadon egy 22 éve létező ír rockzenekar lesz még hallható, a God Is an Astronaut tagjai többször jártak már Magyarországon.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!