Ezek a legjobb sorozatok, amiket sosem fejeztek be

Fotó: HBO
Vágólapra másolva!
Mivel ma már rengeteg sorozat elérhető online a streamingszolgáltatóknak köszönhetően, ezért biztos sokan futottak már bele olyan sorozatba, ami kiválóan indult, felkeltette az érdeklődést, majd sosem ért véget, ugyanis visszavonták a folytatását. A Netflix élen jár abban, hogy befejezetlen sorozatokat kínál, és hirtelen vet véget a történeteknek. Hiába fenyegetik az előfizetők azzal, hogy lemondják a szolgáltatást, őket ez cseppet sem érdekli. A következő sorozatok folytatását a mai napig követelik a nézők, hiszen befejezetlenül hagyták a történeteket, a nézettségre való tekintet nélkül.
Vágólapra másolva!

A következő befejezetlen sorozatok keltették a legnagyobb felháborodást, de minden hiába, egyelőre nincs hír a folytatásukról.

befejezetlen sorozat, 1899, netflix
Az egyik legnagyobb felháborodást keltő befejezetlen sorozat az 1899 misztikus thriller volt a Netflixen
Fotó: Netflix Instagram

Befejezetlen sorozat: Messiás

Az egyik legrősebben indult befejezetlen sorozat a Messiás, melyben a főszerepet Michelle Monaghan színésznő kapta, és igencsak jól játszotta Eva Geller, a CIA-ügytisztviselője szerepét, aki felfigyel Al- Masih-ra, egy karizmatikus férfire, aki spirituális mozgalmat indított, és politikai zavargásokat robbantott ki. Geller elkezd nyomozni a férfi után, és igen bizalmatlan vele, viszont fontos a cselekmény szempontjából, hogy a CIA-ügynök titkolja súlyos betegségét, és ha valóban Al-Masih a megváltó, talán segíthet rajta is.

Messiás Netflix, sorozat, Mehdi Dehbi
Mehdi Dehbi a Messiás egyik jelenetében, Al- Masih szerepében
Fotó: Mehdi Dehbi Instagram

A Messiás 2020. január 1-jén került a Netflix műsorára, és rengetegen nézték, hiszen nagyon izgalmasra sikerült az első, és egyben utolsó évad. Majd valamilyen nevetséges indokkal ezt sem újították meg további évadokra, valószínűleg az érzékeny vallási témát feszegető történet miatt, amit sokan imádtak, de sok vallásos nézőt felidegesített, akik le is mondták az előfizetésüket.

A légikísérő

Nemcsak a Netflix, az HBO is hoz váratlan döntéseket, mint ahogy a többszörösen filmes díjakra jelölt A légikísérő című sorozatukat is elkaszálta két évad után. A főszereplőt nem más, mint az Agymenők sztárja, Kaley Cuoco alakította, aki végre megmutathatta magát drámai szerepben is a hosszú évekig tartó sitcom után. Cuocót az alakításáért Emmy-díjra is jelölték, végül ezt a jelölést nem sikerült díjra váltania. Végül úgy döntött, hogy nem tér vissza a harmadik évadra, mert úgy érezte, hogy két évad elég volt az alkoholproblémákkal küszködő Cassie történetéből, közben született egy kislánya is, így inkább a családjára koncentrál azóta. A légikísérő sorozat Chris Bohjalian azonos című regénye alapján készült, főszereplői Kaley Cuoco mellett Michiel Huisman, Zosia Mamet voltak. Az HBO így a nézettség ellenére is kénytelen volt leállni a történettel, a nézők nagy bánatára.

Kaley Cuoco, A légikísérő
Kaley Cuoco Cassie Bowden, a légiutas kísérő szerepében
Fotó: HBO

1899

Az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó befejezetlen sorozat a tavaly egy évad után véget érő 1899, ami valóban megérdemelt volna még egy évadot, hiszen misztikus sorozat jellegéből adódóan rengeteg történetszál maradt magyarázat nélkül. Az eredetileg német Netflix-sorozatot hatalmas várakozások előzték meg, hiszen Jantje Friese és Baran bo Odar készítették a streamingszolgáltató számára, akik az elképesztő sikernek örvendő Darkot, azaz Sötétséget is. 

A Dark volt a Netflix első német nyelvű, eredeti sorozata, és gyakran a platform egyik legerősebb kínálatának tartják a mai napig.

 Ezért nem volt meglepő, amikor a sorozat show-runnereit felkérték az újabb közös munkára. Azonban azt ők sem gondolták volna, hogy mindössze egy évad és 8 rész után úgy dönt a Netflix, hogy nem folytatja tovább, annak ellenére sem, hogy hatalmas figyelmet kapott az 1988, a nézők pedig még eddig soha nem látott módon támadták a szolgáltatót a visszavonás miatt.

1899 Netflix, sorozat
Az 1899 főszereplői
Fotó: Baran bo Odar Instagram

A telhetetlen

Szintén a Netflixen található meg A telhetetlen című, 2018-as fekete komédia, melynek főszereplője Patty, egy 17 éves, túlsúlyos kamaszlány, akinek viszontagságait láthatják a nézők. Patty gyűlöli az életét, hiszen mindenki gúnyolja a kortársai közül hatalmas túlsúlya miatt. Azonban egy nap megváltozik az élete, amikor összetűzésbe keveredik egy hajléktalannal, eközben megsérül és nem tud enni, így látványosan lefogy. A bántalmazásból bírósági ügy lesz, szerencséjére ügyvédje rajong a divatért, így Pattyből szépségkirálynőt akar varázsolni.

Debby Ryan, A telhetetlen
Debby Ryan A telhetetlen főszerepében, túlsúlyos nőt alakít az elején
Fotó: Netflix

A sorozatban Debby Ryan remekül alakítja a kissé beteges, étkezési problémákkal küzdő fiatal lányt, de mellette számos sztár feltűnik a szereposztásban, mint például Alyssa Milano vagy Dallas Roberts. A sorozat sikerei és a várakozások ellenére is befejeződött két évad után, és azt állították, nem volt kielégítő a nézettség. A sorozatot már a premierje előtt is értek olyan vádak, hogy a testszégyenítést helyezi a történet középpontjába, és a túlsúlyos emberek megszégyenítését népszerűsíti, valószínűleg ezért sem folytatták végül - írja a Variety.

A cikk folytatásáért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!