Ki a legszebb a Miss Universe Hungary gyönyörű női közül? Szavazzon!

Vágólapra másolva!
A napokban megtartották a Miss Universe Hungary elődöntőjét, ahol kiderült, ki az a 12 gyönyörű lány, aki ott lehet a döntőben és színpadra léphet a koronáért, valamint a világdöntőbe jutásért. Nézze meg őket, a cikk végén pedig szavazzon! A Miss Universe Hungary döntő szeptember 28-án lesz, nálunk szeptember 27-ig voksolhat.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legismertebb és elismertebb szépségversenyét idén 73. alkalommal írták ki a szervezők. Magyarország egy meglehetősen hosszabb szünet után 2023-ban visszatért a nemzetközi sorozat mezőnyébe, így ismételten magyar lány is képviselhette hazánkat Blága Tünde személyében. Idén 636 lány nevezett nevezett be a versenyre, ugyanis már a 12 kiválasztott közé bejutni is óriási kihívást jelentett. Közeleg a Miss Universe Hungary döntője, náluk pedig már most is szavazhat. 

Miss Universe Hungary - az elődöntő zsűrije
Miss Universe Hungary - az elődöntő zsűrije 
Fotó: Miss Universe Hungary

Dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke a nap végén elégedetten nyilatkozott az idei középdöntőről: "Úgy érzem, elégedettek lehetünk, mert sikerült kiválasztanunk azt a 12 lányt, aki egész biztosan méltóképpen fogja képviselni a verseny szellemiségét a szeptember 28-i döntőn. Számomra külön öröm, hogy nem egy homogén mezőnyt válogattunk össze, hanem nagyon színes ez a döntős csapat. A fiatal lányok mellett van egy 40 éves hölgy is, aki a fiatalokat megszégyenítő külsővel rendelkezik, sőt, szerintem neki van a legjobb alakja az egész mezőnyben. De minden lány nagyon szép és nagyszerű értékekkel rendelkezik.”

Blága Tünde, a 2023-as Miss Universe Hungary
Blága Tünde, a 2023-as Miss Universe Hungary
Fotó: instagram.com/tundeblaga_official/

Szeptember 22-28. között lesz a felkészítő tábor Villányban, ott elsősorban a koreográfián lesz a hangsúly, de az is fontos, hogy a szervezők minél jobban megismerjék a lányokat. A döntőt szeptember 28-án rendezik az Operettszínház egyik termében.

Sokszínű volt a Miss Universe Hungary idei mezőnye

Hajós István zsűrielnök kiemelte, mennyire sokszínű volt a mezőny. „A legfiatalabb versenyzőnk 18, míg a legidősebb 40 éves volt, azaz két évtized különbség van köztük. Véleményem szerint kifejezetten jót tesz a versenynek, hogy érettebb hölgyek is bekerülhettek a döntőbe. Amire külön figyeltünk, hogy ne 'csak' szépek és csinosak legyenek a kiválasztottak, hanem kommunikációjukban, értékrendjükben is olyan hölgyeket válasszunk, akik később méltóképpen képviselhetik Magyarországot.”

Az egész napos kiválasztón egy igazán szakértő szempár is figyelte a lányokat a zsűri soraiból, hiszen a tavalyi győztes, Blága Tünde is ott ült az ítészek között. „A tavalyi verseny győzteseként nem csak azt figyeltem, hogy milyen szépek a lányok, az is fontos volt számomra, hogy valóban legyen mögöttük tartalom, legyenek fontos dolgok, amik mellett kiállnak, amit képviselnek, és szívügyük legyen a jótékonyság. Hiszen rengeteg szép nő van, de, ha nincs mögötte tartalom, akkor önmagában a szépséggel nem sokra mennek. 

Boldogan és elégedetten tapasztaltam, hogy az idei mezőnyben nagyon sok intelligens lány volt, 

akik valóban felkészülten érkeztek és válaszoltak a kérdéseinkre” – mondta Blága Tünde, aki a zsűriben ülő társaihoz hasonlóan azt vallja, hogy egy nőnek meg kell érnie ahhoz, hogy szépségkirálynő lehessen, ezért ő maga is nagyon jó kezdeményezésnek tartja a felső korhatár eltörlését. "Ez egy nagyon pozitív hatású döntés volt, mert azt láttam, hogy igen, most valóban nők állnak előttünk a színpadon, nem pedig kislányok” - mondta.

Korábban a Miss Universe Hungary győztese volt itthon:

  • Kárpáti Rebeka
  • Jázmin Viktória
  • Lipcsei Betta
  • Dammak Jázmin.

A szépségversenyek közti alapvető különbségekről, a versenyek történetéről itt olvashat hosszabban. 

Mutatjuk a lányok képeit, a cikk végén szavazhat!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!