Pénzért vetkőzött a Házasság első látásra szereplője - képek

Vágólapra másolva!
A TV2 párkereső realityjében szereplő Geri korábban a Hot Men Dance nevű produkcióval lépett fel. A Házasság első látásra szereplője most tévéműsorban próbál rátalálni a szerelemre, egyelőre igen csekély sikerrel.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem találja a közös hangot a Házasság első látásra legkevésbé összeillő párja, Reni és Geri (Nagy Renáta és Tóth Gergely), akiknek már az esküvőjükön nagy volt a feszültség, a nászéjszakájuk pedig aligha sikerülhetett volna rosszabbul.

Reni és Geri, Házasság első látásra
Reni és Geri, Házasság első látásra
Fotó: TV2 / TV2

A páros azóta is küzd egymással, Reni semmiféle érdeklődést nem mutat a férfi iránt, aki - mint mondta - ilyen kudarcot még nem vallott nőknél. A férfiról most derült ki, hogy pár éve revütáncos volt a Hot Men Dance-ben. "Akkoriban még Gerard néven futott és megélhetési, vetkőzős fiú volt a 40 éves nők örömére" - írták róla a Redditen. A képeit itt tudja megnézni. 

„Mennyivel jobban nézett ki egy pár számmal kisebb izmokkal meg a sok tetoválás nélkül!” - írta az egyik kommentelő. „Hát innen volt akkor ismerős! De az istennek se jöttem volna rá. De szerintem ez kevésbé gáz, mintha valami webcamos vagy munkakerülő lenne, de kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk?” – válaszolta megy másik netező.

„Akkor mar értem, miért mondta azt, hogy eddig mindenki bolondult érte” – jegyezte meg egy Reddit-felhasználó. „Lehet, hogy nem volt benne Reni leírásában, hogy nem lehet chippendale táncos a férje” – kommentelte valaki, utalva arra, hogy a nő teljesen elzárkózik mindenféle testi érintkezésről.

Nagy Renáta pozitívan, hatalmas lelkesedéssel vágott neki a TV2 párkereső reality-jének, azonban az esküvőjén nagyot csalódott. A Házasság első látásra sztárja az Origónak mesél először az őt ért támadásokról, valamint az is elárulta, hogy milyen a való életben.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!