Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huDayle Haddon kanadai modell és színésznő volt, aki leginkább a L'Oréal által gyártott öregedésgátló termékek népszerűsítéséről vált ismertté. Emellett az Ageless Beauty: A Woman's Guide to Lifelong Beauty and Well-being című könyv szerzője is ő volt. Filmes karrierje nem indult be igazán, azonban több kisebb szerepben is látni lehetett világsztárok oldalán, például Jean-Claude Van Damme-al a Cyborg – A robotnő című filmben. Haddon egyetlen gyereke Ryan jelentette be ismert édesanyja halálhírét még a tragédia napján, azaz december 27-én, pénteken.

Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images
Az a fénylő fényesség, ami Dayle volt, elhalványult ebben a földi birodalomban. Tudom, hogy most már valahol máshol ragyog olyan sugárzóan mint eddig, de most ott, ahol a legnagyobb szükség van rá, efelől nincs kétségem.
Erős nő volt, mégis lágy és figyelmes mindenkivel szemben. Mélyen kreatív és kíváncsi volt, kívül és belül is szépséggel megáldott. Mindig kedves és figyelmes” - emlékezett meg édesanyjáról még annak halála napján Ryan Haddon.
Az egykori modell 76 éves korában vesztette életét, valószínűleg szén-monoxid-mérgezés következtében. Az eddigi információk alapján a Pennsylvania állambeli Solebury Township település egyik ingatlanjának második emeleti hálószobájában találtak rá holtan. Az eddigi sajtóértesülések szerint a helyi rendőrök egy segélyhívást követően szereztek tudomást a mérgező gáz szivárgásáról, ami a modell vejének, Marc Blucasnak az otthonában történt. Az Én és a Walter fiúk színésze ugyanis Dayle Haddon egyetlen lányának, Ryan Haddon újságírónak a férje. A rendőrségi jelentés szerint Haddonon kívül egy ismeretlen, 76 éves férfit is ájultan találtak az ingatlan első emeletén, míg Haddon holttestére a másodikon bukkantak rá, viszont csak azt követően, hogy a férfit kórházba szállították, ugyanis jó ideig nem találták meg a modellt.
"A New Hope Eagle Önkéntes Tűzoltó Társaság is a helyszínen volt, és magas szén-monoxid-szintet észleltek az ingatlanban. Két orvost a Doylestown Kórházba szállítottak szén-monoxid mérgezés gyanúja miatt, és egy rendőrtisztet még a helyszínen elláttk. A tragédiát jelenleg Solebury Township rendőrsége vizsgálja”- idézi a US Weekly a helyszínről készült rendőrségi jelentésből.