A zsűrit sokkolta a nézők döntése, ketten kiestek a Megasztárból

Megasztár
Megasztár
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
December 1-jén este mindenki két dallal lépett fel a Megasztár elődöntőjében, ezekből az egyik egy Desmond Child-szerzemény volt. Az amerikai producer-zeneszerző - akinek az édesanyja kubai származású énekesnő, édesapja pedig báró Márfy Sándor volt - a műsor első felében zsűrizett, lelkesen dicsérte a produkciókat. Rúzsa Magdi elmondta, hogy ő még hetekig hallgatná a fiatal tehetségeket, de egy tehetségkutatónak is vannak szabályai - ma este is kiesett két énekes, jövő héten pedig már Megasztár-döntő lesz.
Vágólapra másolva!

A mai Megasztár-adás sztárvendége Desmond Child volt, aki olyan híres énekesekkel és bandákkal dolgozott együtt, mint Alice Cooper, a Kiss, Cher, az Aerosmith, a Bon Jovi, Bonnie Tyler, a Dream Theater, a Roxette, Ricky Martin vagy Selena Gomez. A mai adás elején magyar gyökereiről is beszélt: „Az apám magyar származású volt. Minden évben hazalátogattunk, Magyarország az otthonom” – mondta, majd kitért arra, mitől lesz jó egy előadás: „Az énekes dolga, hogy ne csak jól énekeljen, hanem érezze a zenét, ugyanis egy történetet kell elmesélniük. Ha ők nem érzik, akkor senki más se érzi” – mondta a TV2 élő adásában.

Desmond Child, Megasztár
Desmond Child, Megasztár 
Fotó: TV2
Megasztár
Megasztár
Fotó: TV2

Gudics Máté kezdte a show-t, a Livin’ on a prayer című dallal, Desmond Childnak tetszett a produkció. Papp Szabi a nagy magaslatokat dicsérte, Caramel szerint szép munka volt, amit „patentül megoldott.” Marics Peti „tökéletesen gördülő lavinát” vélt felfedezni a dalban.

Gudics Máté, Megasztár
Gudics Máté, Megasztár
Fotó: TV2

Balogh Rebeka Valéria volt a második fellépő, az amerikai sztárvendég az angol kiejtést dicsérte, Papp viszont hamisságot és bizonytalanságot hallott. Marsalkó Dávidnak viszont tetszett, stadionpopot emlegetett.

Balogh Rebeka Valéria
Balogh Rebeka Valéria
Fotó: TV2

Nem volt megállás, már érkezett is Dénes Dávid a Livin’ la vida loca című dallal, amelyet Desmond Child Ricky Martinnak írt. A producernek nagyon tetszett, és elmesélte, hogy a dal refrénjét egy grillcsirkesütő hely adta, amely nevében benne volt a „loco” (őrült, bolond) szó. Rúzsa Magdi az énekes színpadi jelenlétét emelte ki, Papp szerint „felgyulladt a színpad.”

Dénes Dávid
Dénes Dávid
Fotó: TV2

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!