Olyan fájdalmai vannak a plasztikázástól, már mosolyogni sem tud a világhírű énekesnő

Meghan Trainor
Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az "All About That Bass" és a "Mother" című slágereiről ismert Grammy-díjas énekesnő saját podcastjában vallotta be, hogy mennyire melléfogott a plasztikázással. Meghan Trainor nagyon megbánta a döntését, hiszen fájdalmai vannak, már mosolyogni is nehezére esik.
Vágólapra másolva!

Meghan Elizabeth Trainor amerikai énekesnő, dalszövegíró, zenész és zenei producer nevét 2014-ben ismerte meg a világ, amikor az „All About That Bass” című slágerével berobbant a köztudatba. A harmincéves énekesnő 2018-ban ment férjhez Daryl Sabara amerikai színészhez, házasságukból már két gyerekük is született. Persze mellette továbbra is építi karrierjét Meghan Trainor, akinek már saját podcast műsora is van Workin' On It címmel, melyet testvérével, Ryan Trainorral együtt vezetnek.

Meghan Trainor, Daryl Sabara
Meghan Trainor és Daryl Sabara 2018-ban házasodtak össze
Fotó: Getty Images via AFP/2018 Getty Images/Phillip Faraone

A legutóbbi adásban Meghan Trainor váratlan vallomást tett arról, hogy milyen fájdalmas plasztikai bevatkozásokat végzett magán, és miért döntött úgy, hogy erre szüksége van, holott korábban a természetességét hirdette és védte meg magát, hogy nem egy "plasztikbaba". Azonban az évek múlásával ő is azt érezhette, hogy egy kis botoxinjekció nem árthat meg neki, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, nagyon megbánta a bevatkozást.

Túl sok botoxot kaptam, ezért segítségre lenne szükségem...

Valaki meggyőzött a kis ajkaimmal, és azt mondta, ha csináltatok egy ajakfeltöltést, ami azt jelenti, hogy töltőanyagot tesznek közvetlenül a felső ajkak fölé, akkor gyönyörű lesz a feltöltés eredménye. És az egész 30 évem során ez volt az első ilyen bevatkozásom, de ez nem volt igaz" - kezdte a podcastjében Trainor, aki nagyon megbánta azt, hogy rábeszétlték a botoxra.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy legkevésbé a látvány érdekli, de neki komoly fájdalmai is vannak a feltöltés miatt.

Bárhová megyek, nem tudok mosolyogni. Fáj az arcom, ha mosolyogni akarok, vagy ha megpróbálom

- vallotta be a hallgatói előtt.

Meghan azt is bejelentette, hogy bár a botox nem jött össze, de két gyermeke születése után mellnagyobbítást tervez a férjével, Daryl Sabarával egyetértésben, aki szintén szerepelt a podcastban.

Az anyuci melleim tele voltak tejjel, és most üresek, aztán ismét tele voltak tejjel, és most megint üresek.

 Először nagyok lettek, majd kicsik lettek, nagyok lettek, újra kicsik lettek. Fogytam egy kicsit, és megereszkedtek, mint a lógós zsákok" - magyarázta viccelődve, hogy mennyire zavarja a melleivel történt változás, majd bevallotta, hogy már régóta gondolkozik a mellműtéten.

Mindig viccelődtem és évek óta mondogattam, hogy már alig várom, hogy megműttessem a melleimet. Lehet, hogy minden hallgatónknak újdonság lesz, de én egész életemben erre vágytam, szóval végre olyan melleim lesznek majd, amik nem a padlót nézik" - idézi az ET Meghan Trainor vallomását.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!