Folytatódik a TV2-n a népszerű kaland reality, idén érkezik a csatornára az Ázsia Expressz hatodik évada. Malajziában és Indonéziában folytatódik majd a műsor, ahol ismét számos kalandban vesznek majd részt a szereplők.
A műsor hihetetlen siker volt a nézők körében, így a rajongók már most várják, hogy kik lesznek azok, akik a hatodik szériában összecsapnak. Az egyik bulvártémákkal foglalkozó csoportban több név is felmerült, mint például Kecskés Enikő és T. Danny, akik egykor egy pár voltak, de Szabó Zsófi mellett is sokan látnák Andrei Mangrát, aki jelenleg Nagyváradon él. Mások arra tippelnek, hogy Wolf András és Vomberg Frigyes együtt vágnak neki a nagy kalandnak, őket is szívesen látnák együtt a kommentelők.
Azonban a Story úgy értesült, hogy hazánk egyik legsikeresebb rappere, Curtis, valamint kosárlabdázó párja, Barnai Judit lesz az Ázsia Expressz egyik párosa, amit még sem a csatorna, sem pedig a felek nem erősítettek meg hivatalosan. A lap azt írja, hogy egyre több sztár látogat el a TV2 székházába, akik egy castingon vesznek részt.
Valaki nemrég kiszivárogtatott egy állítólagos listát, amely a kaland reality új évadának a szereplőit fedi fel.
Úgy hallottam, a napokban sok híresség járt a TV2 székházában. Ma végre sikerült megszereznem a szereplők nevét tartalmazó listát
- írta egy internetes felhasználó.
A bulvártémákkal foglalkozó csoportban azonban többen is nemtetszésüket fejezték ki, ugyanis többen eddig még nem hallottak egy-egy szereplőről, így a munkásságukat sem tudják hova tenni.