A Megasztár énekese szörnyű időszakon ment keresztül - videó

Vágólapra másolva!
A Megasztár felfedezettje már korábban is mesélt arról, hogy számtalan nehézség érte őt az életben, sőt durván meg is fenyegették. Bánsági Petronella az iskolában is kilógott a sorból, amiért ki is közösítették őt.
Vágólapra másolva!

Bánsági Petronella a Megasztár hetedig évadában hétről hétre bizonyított a zsűri és a nézők előtt is, azonban a döntő előtt távozott. Az énekesnő mögött nagyon húzós év van, nagyon sok kudarc érte őt. A TV2 tehetségkutatójába is úgy jött, hogy az önbizalma alacsonyabb volt, ráadásul az sem segített ezen, hogy rendre negatív kritikákat kapott, többen felgyújtották volna ikonikus göndör haját is. 

Bánsági Petronella
Bánsági Petronella
Fotó: Bánsági Petronella/Instagram

A Megasztár felfedezettje elmondta, hogy nem szívesen emlékszik vissza az iskolás éveire, ugyanis többször is kiközösítették őt.

"Én nem szerettem suliba járni. Nagyon kilógtam. 

Mindig volt valami beszólás: most milyen a hajad? 

Most milyen a ruhád? Most miért kell ilyen smink? Aztán rájöttem, hogy jó, nem kell senkinek megfelelnem tulajdonképpen. De akkor meg az volt a baj. Akkor meg: na, most miért nincs úgy megcsinálva a hajad? Most meg nem vagy kisminkelve, most mi van? 

Szóval minden baj volt

 - emlékezett vissza a Palikék világa című műsorban. 

Önbizalomhiánnyal küzd

"Szavak nincsenek rá, hogy most milyen hangulatban vagyok, de megpróbálok beszélni. 

Nagyon húzós év van mögöttem, nagyon sok kudarc ért engem.

 Ide is úgy jöttem, hogy az önbizalmam alacsonyabb... Aztán, amikor kimondták a nevem, hogy én leszek az egyik élő show-szereplő... Úristen, nekem egy nagyon boldog pillanat volt, mert nagyon régen volt sikerélményem. Nem tudnám megmondani, mikor voltam ennyire boldog!"

Azoknak is üzent, akik sokszor próbálkoznak, mégis rendre kudarcot vallanak. 

Aki folyamatosan küzd, csinálja, próbálja, de visszalökik, megalázzák, annak egyszer lesz eredménye

 - jegyezte meg. "Az én álmom, hogy sikeres legyek egy előadó-művészetben, a színészetben, én szeretnék adni a nézőknek. Én is szeretnék az lenni, akit valaki azért hallgat, hogy jobban legyen" - tette hozzá egy korábbi interjúban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!