Megszólalt eltűnése után Bochkor Gábor

Tavaly már többször is előfordult, hogy Bochkor Gábor távol maradt munkahelyétől, azaz a Retro Rádiótól, melyenk reggeli műsorát vezeti már hosszú évek óta. Ilyenkor a hallgatók mindig nagyon aggódnak érte, hogy vajon mi történhetett kedvencükkel. Bochkor sosem hagyja őket magyarázat nélkül, és ez most is így törént, amikor kedd reggel beült a stúdióba, szinte azonnal elmondta, miért nem tudott kezdeni kollégáival január 6-án.
Azért nem voltam jelen, mert a Ryanairnek természetesen nem sikerült behúzni az esti járatot. Illetve nem időben.
Hajnal negyed négykor kerültünk ágyba, és gondoltam, akkor az a négyes kelés picit durva lenne. Nagyon rocksztáros lenne. Ahhoz már nincsenek legális szerek, hogy az ember ébren tartsa magát" - idézi a rádióst a story.hu, aki a járatkésés miatt nem tudott bemenni a műsorkezdésre.
Bochkornak tavaly is mindig nyomós oka volt rá, ha váratlanul távol maradt és magára hagyta kollégáját, Lovász Lászlót, aki tegnap is egyedül vezette a műsort. Volt, amikor betegség, máskor pedig komoly családi tragédia miatt maradt távol az előző évben, viszont sosem titkolta ezeket az okokat.