Bodrogi Gyula számára nem sikerült túl jól a karácsony, ugyanis 2024. december 23-án elesett, meg is kellett műteni, ugyanis elrepedt a combcsontja. A balesetet követően elmondta, hogy vendégségben voltak a XII. kerületben, és éppen hazafelé indultak, amikor megszédült a kivilágítatlan lépcsőn és elesett. Nagy fájdalmakat élt át, de mára jobban van. A SOTE baleseti sebészetén feküdt egészen szilveszterig, amikor végre hazaengedték, azóta családja körében gyógyul az otthonában.
Bodrogit nagyon megviselték a történtek, de igyekszik arra koncentrálni, hogy minél előbb jól legyen. Most arról beszélt, hogy járókerettel már meg tud tenni pár métert, de utána segítségre van szüksége.
"Már eltelt három hét, úgyhogy a következő három hétben jelentős javulásnak kell történnie. Már tudok járni, lábra állni, olvasni, írni, dühöngeni és idegeskedni. Csak nem egyedül, hanem járókerettel... Ha akarok menni két métert, akkor is szólni kell valakinek, hogy jöjjön segíteni. Nem sejtettem, hogy ilyen ítéletet kapok az élettől. Nehéz dolog ez a mozgáskorlátozottság, pláne nekem, mert én egy mocorgó ember vagyok" - nyilatkozta.
A cikk folytatódik, lapozzon!