Mint ismert, Delhusa Gjon nemrég szabálytalanul parkolt, majd az intézkedő közterület-felügyelőknek egy olyan jelvényt mutatott fel, amely rendőrségi igazolványnak tűnt. Az esetről készült videó alapján az énekes még olyasmit is mondott, hogy épp helyszínel, végül közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult ellene eljárás. Az énekes korábban a Borsnak csak szűkszavúan nyilatkozott, próbálta elviccelni az ügyet. "Miután Gjon felvette a telefont, rákérdeztünk, mi is ez a kalamajka, amibe belekeveredett. Gjoni először nevetve közölte, hogy az csak egy kis tilosban parkolás, majd arra kért minket, hogy a plecsnijével kapcsolatban keressük azt a rendőrt, aki azt ráruházta. Természetesen próbáltuk elkérni az illető nevét és rangját, de az énekes közölte, hogy arról szó sem lehet, majd vidáman elköszönt és bontotta a vonalat."
Úgy tűnik azonban, hogy az énekes ügye komoly fordulatot vett. Sajtóértesülések szerint ugyanis házkutatást tartottak Delhusa Gjon otthonában. A rendőrök azt az igazolványt keresték, amelyet korábban a zenész mutatott fel igazoltatása után.
Az eset egyébként hatalmas botrányt kavart, Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté rendszeres szabálytalan parkolással és pofátlan viselkedéssel vádolta meg az énekest. Őt csütörtökön hallgatták meg a rendőrségen.
A videó alapján hamar kiderült, hogy Delhusa Gjon pontosan milyen igazolvánnyal próbálta megúszni a bírságot: egy rendőrségi jelvénnyel ellátott tokban a Nemzetközi Rendőrszövetség (International Police Association – IPA) igazolványát vette elő, ráadásul egy olyan régi verziót, amilyet már több mint tíz éve nem gyártanak.
"Delhusa John egy 2000-ben kiállított, papíralapú IPA-igazolványt mutatott fel jelvényes bőrtokban. Ez az igazolvány 1990 és 2013 között volt használatos. 2013 óta évente új plasztikkártya kerül kiadásra. Delhusa nagyon rövid ideig volt tag, még 2000 környékén, azóta az IPA Magyar Szekció egyetlen tagszervezetének sem tagja. Tehát az állítása, hogy régóta tag, nem igaz" – közölte korábban az IPA Magyar Szekció Tagszervezetei Szövetségének elnöke, Mészáros Mária.
Az IPA egyébként sem lát el semmilyen rendvédelmi feladatot: tulajdonképpen egy baráti kör, amelynek tagjai is csak olyanok lehetnek, akik nem voltak rendőrök vagy más rendészeti szerv emberei – így a tagsági igazolvány is mindössze arra jogosítja fel a tulajdonosát, hogy részt vehessen a szervezet gyűlésein.