Nehéz döntés előtt áll a család Dudás Miki kómában fekvő édesapjával kapcsolatban

Dudás Miki
Dudás Miki
Fotó: Dudás Miki/Instagram
Vágólapra másolva!
Dudás Miklós magyar olimpikon édesapját még nyáron verték össze brutálisan, jelenleg is kómában fekszik. Az 55 éves rokkantnyugdíjas férfi az augusztusi támadás óta élet és halál között lebeg, bár kapott egy műkoponyát, amitől a megoldást várták, azóta sem történt jelentős változás az állapotában. Fia most elmondta, hogy nagy döntés előtt áll a család.
Vágólapra másolva!

Dudás Miki október másodikán osztotta meg a megdöbbentő hírt, miszerint édesapját hat ismeretlen férfi verte meg kegyetlenül egy benzinkúton. Az eset még nyár végén, augusztus 30-án történt. A rokkantnyugdíjas, 55 éves férfi állapota azóta sem javult, sőt jelenleg is kómában fekszik. Az egykori olimpiai bajnok elmondásai alapján egy személyes konfliktust akartak rendezni a férfiakkal, végül tragédia lett belőle, hiszen szinte minden ok nélkül támadtak rá az édesapjára, aki az ütés következtében földre zuhant és súlyos koponyatörést szenvedett.

Dudás Miki
Durva támadás érte Dudás Miki édesapját, az 55 éves férfi már öt hónapja kómában van
Fotó: Dudás Miki/Instagram

Bár már egy nyolcórás koponyaműtéten is átesett, mely során műkoponyát ültettek be a sérült részre, mégsem történt jelentős változás az állapotában. Az orvosok szerint csodára lenne szükség Dudás István gyógyulásához, aki helyett jelenleg fiai és felesége próbál helytállni a családi vállalkozásokban, azonban nagyon nehéz saját életük mellett ezeket az ügyeket is intézni, miközben mindennap járnak a kórházba is az éber kómában fekvő férfihez, hogy átmozgassák, ugyanis másik intézménybe került még decemberben.

Semmi változás, még egy icipici, aprócska változás sem, amibe be lehetne kapaszkodni és ez a legborzasztóbb. Néha kinyitja a szemét, de nem ránk néz, üveges a tekintete. Folyamatosan járunk be hozzá felváltva, mozgatjuk, átfordítjuk, ilyenkor néha látom rajta, hogy fáj neki, mert pofákat vág"

- mondta az egykori olimpiai bajnok kajakozó, aki jelenleg nem tudja látogatni édesapját, mivel kislányával együtt influenzásak lettek. 

Bár nagyon sajnálja édesapját, és nagyon megtörte a családot a tragédia, mégis kemény szavakkal fogalmazott arról, hogyan gondolkodnak a jövőjéről.

Egyszerűen már eljött az a pillanat a családban, hogy nem tudjuk van-e értelme. Neki vége van, ezt el kell fogadni. Tudom, ezek kemény szavak, de sajnos ez az igazság!"

- fogalmazott Dudás Miki, aki azt is elmondta, hogy valószínűleg hamarosan haza kell vinni az édesapját, mert a kórház úgy dönt, hogy nem tudják tovább kezelni. Azonban otthon szakápoló nélkül nem tudják ápolni, ami hatalmas költség lenne, így nehéz döntést előtt áll a család.

Az a helyzet, hogy már egy ideje keresünk apunak idősek otthonát, ahol el tudnák látni megfelelően."

Csak Pesterzsébeten három ilyen otthon van, de minimum egy év a várakozási idő. Szóval keresünk tovább és mindent megteszünk, mert ezt az életnek nem nevezhető életet tartanunk kell..." - zárta a Borsnak Dudás Miki súlyosan megsérült édesapjával kapcsolatban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!