Január 27-én érkezik a TV2-re a Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sport-reality, A Kiképzés. A Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű formátumában a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért. A nem mindennapi produkció műsorvezetője Stohl András. A műsorban azonban a Megasztár hetedik évadának a győztese, Gudics Máté is feltűnik, mégpedig nem is akárhogyan.
Még javában tartott a Megasztár, amikor a TV2-től jött egy kérdés arra vonatkozóan, hogy lenne-e kedvem megmérettetni magam egy válogatáson, melynek célja, hogy találjanak egy férfi énekest a Kiképzéshez.
Természetesen igent mondtam és végül az a megtiszteltetés ért, hogy engem választottak. Nem volt könnyű feladat, hiszen közben folyamatosan készültem az élő show-műsorokra, de nagyon élveztem a munkát" - mesélte az énekes.
Gudics Máté bevallotta, hogy ő már nem volt katona, azonban saját meglátása szerint nem ártana, ha ismét bevezetnék a katonaságot, ugyanis a mai fiataloknak szerinte nagyon jót tenne.
"Tény, hogy nem voltam katona, de erre nem úgy gondolok, hogy: Jaj de jó, megúsztam! Különösen, ha arra gondolok, milyen most a Magyar Honvédség, hiszen nagyon más idők járnak most, nagyon más a fejlettségi és felkészültségi szintje egy katonának, mint mondjuk a 2000-es évek végén.
Azt gondolom, hogy rengeteg fiatalembernek lenne ma szüksége arra, hogy átessen az alapkiképzésen.
Fontos lenne, hogy a fiatalabb generáció leckét kapjon csapatszellemből, becsületből és kitartásból, mert ezek az értékek kiveszőben vannak sajnos " - fogalmazott a Borsnak.