Új párjával már gyereket is tervez a Házasság első látásra sztárja

Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra szereplője, Hegedűs Csaba közösen építkezik új párjával, már a gyerekvállaláson is gondolkodnak.
Vágólapra másolva!

A Házasság első látásra első évadában Hegedűs Csaba viszonylag stabil párt alkotott a műsorban megismert Gyöngyivel, a hathetes kísérlet után egyedül ők döntöttek amellett, hogy házaspárként folytatják az életüket – de aztán kevesebb mint egy év után szakítottak, a férfinak pedig már egy ideje új barátnője van Fanni személyében.

Csaba még Gyöngyivel, Házasság első látásra
Csaba még Gyöngyivel, Házasság első látásra
Fotó: TV2 / TV2
Csaba és Fanni
Csaba és Fanni
Fotó: Instagram/Hegedűs Csaba / Instagram/Hegedűs Csaba

A pár azon is gondolkodott, hogy Cipruson vesz házat, de végül itthon kezdtek el építkezni, miközben már gyereket is terveznek együtt. "Csobánkán vágtam bele egy építkezésbe, ha minden jól megy, nyárra már állni fog egy gyönyörű ház a telkemen. Bizony, az sem titok, hogy 

abban a házban lesz már gyerekszoba is, Fannival ugyanis szeretnénk már egy bébit.

Úgy is állunk hozzá, hogy bármikor jöhet. Volt már olyan, hogy azt hittük, Fanni áldott állapotban van, így kezdtem már eljátszani az apaság gondolatával, és nagy boldogságot éreztem. Nos, végül úgy tervezzük, hogy egy-két éven belül már szeretnénk, ha eggyel többen lennénk, és mindent meg is teszünk ezért. Aztán persze az is meglehet, hogy akkorra meglesz a ciprusi otthonunk is, és kétlaki életet fogunk élni” – nyilatkozta Hegedűs Csaba a Metropolnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!