Folytatódik a Házasság első látásra két szereplőjének botránya

Vágólapra másolva!
Bár a műsorban úgy tűnt, baráti kapcsolatba került a két feleség, most egész másképp alakul a kapcsolatuk, ami egyre kezd elmérgesedni. Oláh Orsi és Kovács Reni, a Házasság első látásra második évadának feleségei a közösségi oldalaikon üzengetnek, és egyáltalán nincsenek jó véleménnyel egymásról.
Vágólapra másolva!

Nagy sikerrel, remek nézettséggel ment a Házasság első látásra második évada is a TV2-n. Az utolsó epizódot végül január 7-én láthatták a tévénézők, végül kiderült, hogy az ötből két házaspár döntött a folytatás mellett. Az egyikük Judit és Szabolcs volt, a másik Reni és Brumi, azaz Wollner Péter. Bár a házaspárok még nem igazán beszéltek arról, hogy azóta hogyan alakult a kapcsolatuk, azt már lehet tudni, hogy ki kivel tartja a kapcsolatot barátként. Ami ebben igazán érdekes, hogy a műsorban baráti viszonyban lévő Oláh Orsi és Kovács Reni nem egymással, hanem egymás férjeivel alakítottak ki jó viszonyt, emiatt azonban elég nagy feszültség alakult ki közöttük.

Házasság első látásra, házasság, kovács, kovácsreni, Kovács Reni
Házasság első látásra: Kovács Reni reagált Oláh Orsi kritikájára, nem kímélte őt
Fotó: TV2

A sértődés azzal kezdődött, hogy Oláh Orsi és Reni férje, Brumi egy közös képet raktak ki az Instagram-oldalaikon, ahol elárulták, milyen jó barátok lettek a forgatások alatt. Kovács Reni viszont nehezményezte a másik nő időzítését, aki szerinte szándékosan akkor hozta nyilvánosságra a fotót, amikor kiderült a műsorból, hogy ő és férje folytatják a házasságot. Orsi megjegyzéséből viszont az derült ki, hogy az egészet Reni kezdte, mert ő Zolival tartja a kapcsolatot, és szerinte kigúnyolták, megalázták őt, bár nem derült ki, milyen formában.

De mi egyik felet sem aláztuk vagy nem figuráztuk ki őket. Ez a különbség a között, hogy valaki rendben van lelkileg magával vagy sem. Én nem haragszom rájuk. Ő dolguk, hogy mit csinálnak

- magyarázta korábban Orsi, miután Reni és Zoli egy közös videót osztottak meg a közösségi oldalaikon, bár azt nem árulta el, mit talált ebben sértőnek.

Most Kovács Reni is visszavágott, és a mondandója alapján úgy tűnik, nem csak az a baja Orsival, hogy jóban van az ő férjével.

Szerintem küldjetek neki egy csokor nefelejcs virágot, mert szegénynek ködösek az emlékei, viszont boldogan látom, hogy elindult az önfejlődés útján, sőt, mi több, már diagnózist is felállít számunkra. Én a helyében inkább mélységesen hallgatnék.

Több hónapot vártak Brumesszal, hogy kitegyék a képet, ezért mikor máskor, mint az igenünk melegében a legalkalmasabb időpont erre, de nyilván ebben semmi megalázó szándék nem volt. Időrendben pedig az ő barátságuk szövődött hamarabb. Szerintem ti sem úgy ismertetek meg minket Zolival, hogy bárkit is meg akartunk volna bármivel is alázni" - idézi a Bors Kovács Reni korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzését, amire azóta még nem érkezett válasz Oláh Orsitól, de valószínűleg nem fogja szó nélkül hagyni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!