Súlyos balesete mióta hetek óta kórházban fekszik Horváth Éva, aki eltökélte, hogy tanulni fog a gyógyulási idő alatt. Az egykori modell nem fog tétlenkedni a rá váró kényszerű bezártság alatt sem. Most egy videóban elárulta a követőinek, hogy egy új szakmát fog elsajátítani. A választása végül a természetgyógyászatra esett.
Két alapmodult, a gyógynövénytant és az egészségtant szeretné elsajátítani, ugyanis fitoterapeuta képesítést akar szerezni, vagyis gyógynövényekkel akar foglalkozni. Az első alapmodulhoz tartozó tankönyvet a videóüzenetben be is mutatta.
Aki követ az oldalamon, tudja, hogy eddig is nagyon szerettem a növényeket. Otthon van egy hatalmas kertem, amelyben zöldséget, illetve gyümölcsöt termesztek
- mondta Horváth Éva, majd hozzátette: "Egyébként szerintem rengeteg gyógynövény is megtalálható otthon, csak eddig nem ilyen szemmel néztem rájuk és nem használtam fel őket. Most viszont tudok majd másoknak is segíteni, magamon is tudok segíteni és az egész családomon is."
Mint ismert, Horváth Éva novemberben osztotta meg, hogy Balin súlyos balesetet szenvedett, később pedig azt is elárulta, hogy motorozott, mikor megtörtént a baj. A lábán nyílt törést szenvedett, majd hosszú időn keresztül a kórházban kezelték. Az egykori szépségkirálynőnek 8 órás műtéten kellett átesnie, csavarok tartották össze a lábát, miközben infúziókat kapott, lába és keze pedig hatalmasra dagadt a baleset miatt. December elején tért haza Baliról, a mentősök akkor hordágyon vitték el a Liszt Ferenc repülőtérről. Mint mondta, már nagyon elege van a kórházakból, bízik azonban a magyar orvosokban, szerinte itthon a legjobb kezekben van.
A korábbi szépségkirálynő azt is elárulta, hogy a súlyos fertőzés miatt már az is szóba került, hogy amputálni kell a lábát: a baleset helyszínén, Balin az orvosa közölte vele, hogy "bármi megtörténhet", és nem tudja megígérni neki, hogy nem kell levágni a lábát. Horváth Éva emiatt is döntött úgy, hogy hazautazik Magyarországra, itthon kezelték az utóbbi hetekben.