Egy időre búcsúzik a színháztól Kamarás Iván

Vágólapra másolva!
Kamarás Iván neve szinte összeforrt a színpadi és filmes alakításokkal, de a Jászai Mari-díjas színművész számára a zene legalább olyan fontos, mint a prózai szerepek. Az M2 Petőfi TV műsorában mesélt arról, hogyan vált a zenei önkifejezés művészetének szerves részévé.
Vágólapra másolva!

„Nagy élmény és ünnep számomra, amikor zenés előadás alkalmával találkozhatok a közönséggel. Tavasszal elkezdem járni az országot, a színházat felcserélik a koncertek. Saját és közkedvelt dalokat játszom majd egy szál gitárral” – kezdte az M2 Petőfi TV műsorának vendégeként Kamarás Iván, aki bár nem zenés osztályban végzett a főiskolán, a muzsika mindig fontos része volt az életének.

 „A főiskola környékén volt egy Maradék nevű zenekarom, akikkel koncerteztünk is. Széles Tamással egy rockoperát is elkezdtünk írni, majd A dzsungel könyvében és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darabban is játszhattam, 1999-ben pedig megjelent a Bombajó, az első szólóalbumom” – sorolta a Jászai Mari-díjas színművész.

 Kamarás Iván a Csináljuk a fesztivált! fellépőjeként már többször bizonyította, hogy énekesként is kiváló, nemcsak prózai szerepekben. Az aktuális évad jövő heti, harmadik elődöntőjében Lajtai Lajos és Békeffy István A régi nyár című operettjének leghíresebb slágerével, a Hol van az a nyárral egy keserédes duettben készül meghódítani a közönséget partnerével, Szandival. Kamarás Iván hozzátette, A Dal című nemzeti dalválasztó műsor színpadán mint dalszerző-előadó is bemutatkozhatott, véleménye szerint önálló Sinatra-estjei mellett ezeknek a műsoroknak is köszönheti, hogy a nagyközönség is tudja, előadóművészként a zenélés sem áll tőle távol.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!