Ilyen állapotban van súlyos sérülése után Kárpáti Rebeka

Az egykori szépségkirálynő tavaly tavasszal meglepte a követőit, ugyanis a sürgősségiről jelentkezett.
Kibicsaklott a lábam véletlenül, most megröntgenezték, és várom, hogy megtudjam, mi a helyzet.
Szerencsére nem a színházban történt, egyszerűen csak melléléptem. Szerintem csak meghúzódott, de még nem tudok semmit. Egyelőre nem tudok ráállni, de remélem tényleg csak egy kis húzódás, és minél hamarabb elmúlik" - mondta, később a helyzet csak rosszabbodott.
"A balesetin azt mondták, nincsen semmi extra, csak meghúzódott, pihentessem, jegeljem. Mondom, »ebcsont beforr«, meg »rossz pénz nem vész el«, majd úgyis lesz valahogy, megoldom, aha... Ma eljutottam ambulanciára, ahol
kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám,
úgyhogy kb. három hónap, mire minden a régi lesz, ha pontosan betartom a kezelések és a gyógytorna által előírtakat. (Így akkor valószínűleg nem kell műteni.)" – írta később Kárpáti Rebeka, aki most újra hírt adott az állapotáról.
"Bár az utóbbi időben megszabadultam pár kilótól (teljesen indirekt módon), muszáj lesz összekapnom magam erőnlétügyileg is mert a szalagszakadásom óta lényegében semmit sem edzettem, amit meg is érzek sajnos… Na, de ami késik, az jön!" – fogalmazott a posztjában Kárpáti, aki már túl is van az első edzésén.