Kínos G.w.M-komment tűnt fel Kulcsár Edina és Csuti közös képe alatt

Vágólapra másolva!
Mint ismert, 2022 elején jelentette be válását a szépségkirálynő és üzletember férje, de G.w.M akkor már "családi barát" volt. Kulcsár Edina röviddel később már Varga Márk, azaz G.w.M oldalán volt látható, azóta két gyerekük is született.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti 2022 elején jelentették be, hogy házasságukat nem tudták megmenteni, így útjaik különválnak. Egy évig dolgoztak azon, hogy rendbe hozzák kapcsolatukat, ám ez nem sikerült. Ők már a sokadik pár, akik szerepeltek a Nyerő Páros című műsorban, majd azt követően szakítottak.

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina
Fotó: Instagram 

"Most nem vagyok jól, de Edinával közösen hoztunk egy döntést, ami elkerülhetetlen volt. Nincs harmadik fél, már nem működött jól a kapcsolatunk. Mindent elmondtam, amit szerettem volna, a legfontosabb viszont, hogy a gyerekek ebből semmit ne érezzenek" - mondta akkor Szabó András Csuti, aki azóta több TV2-es műsorban is feltűnt.

A Redditen most előkerült egy képernyőkép 2021 augusztusából, ahol G.w.M lelkesen kommentelt az akkor már házassági válságban lévő páros képe alá. Persze azonnal elindultak a spekulációk, hiszen pár hónappal később a volt szépségkirálynő és üzletember férje belejelentették a válást, majd pár héttel később Kulcsár Edina már a rapper mellett volt látható.

A képet mutatjuk, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!