Liptai Claudiát kirúgták az iskolából

Régóta várta a pillanatot Liptai Claudia, hogy osztozhasson lánya, Panka örömében a szalagavatóján. „Az elmúlt időszak egyik legcsodálatosabb és legszívmelengetőbb eseménye volt ez.
Nekem nem volt ilyenben részem, hiszen kirúgtak az iskolából, de Vera barátnőmnek a szalagavatóján felléptem.
A keringőt nem táncoltam, de a közös táncban részt vettem. Eljött anyukám, olyan volt, mintha az én szalagavatóm is lett volna egy kicsit ez az egész” – emlékezett vissza a Sláger FM-en a történtekre a műsorvezető, aki talán még sosem látta ilyen felhőtlennek a lányát, mint a szalagavatón.
Panka erre készült szinte már nyár óta, annyi érzés és élmény járta át mindannyiunkat. Panka pedig olyan felszabadult volt, amilyennek még talán nem is láttam.
Kevesen tudják, de ő inkább introvertált típus, de most elképesztően felszabadult és boldog volt végig” – mondta Liptai Claudia, aki végtelenül büszke felnőtté cseperedő lányára. „Emlékszem a fotóra, amit én készítettem róla az első osztályban, amikor a padban ült. Most pedig nemsoká egy újabb iskolától búcsúzik, véget ér egy történet, lezárul a gyerekkor egy része. A pici lányból felnőtt nő lett” – tette hozzá az ÉdesKettesben a műsorvezető.
A beszélgetés ezen a linken érhető el.