Meghalt Marianne Faithfull


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu78 évesen meghalt Marianne Faithfull, miután a kétezres években már komoly egészségügyi problémái voltak: 2006-ban mellrákot diagnosztizáltak nála, majd tüdőtágulattal kezelték, a koronavírusból is nehezen épült fel.
Az énekesnő a pályáját 1964-ben az As Tears Go By című dallal kezdte, amelyet Mick Jagger és Keith Richards írtak a számára – de Marianne Faithfull a hatvanas években egyébként is a Rolling Stones énekesének volt a barátnője, több dalt ihletett.
Drogelvonója után fontos albuma volt az 1979-es Broken English, 1987-ben pedig már best of lemeze is megjelent. Stúdiólemezein Angelo Badalamentivel, Nick Cave-vel vagy PJ Harvey-val is dolgozott együtt, utolsó albumát, a 2021-es She Walks in Beautyt pedig Warren Ellisszel készítette, angol romantikus költeményeket idéztek meg rajta. Magyarországon többször fellépett.
Marianne Faithfull színésznőként is meg-megjelent az 1968-as Lány a motorkerékpáron óta, a következő év Hamlet-feldolgozásában Opheliát alakította. Színpadra állt Tom Waits darabjában, a The Black Riderben, de például Gryllus Dorkával is játszott az Irina Palmban, miközben feltűnt többek között az Intimitásban vagy a Marie Antoinette-ben is.