Kiderült az igazság a mentális problémával küzdő Noszály Sándor állapotáról

Noszály Sándor októberben keltett riadalmat, amikor a közösségi oldalán elkezdett furcsa videókat megosztani, amelyekben teljesen összefüggéstelenül beszélt, zavartan viselkedett – később a testvére, Noszály Andrea osztotta meg a nyilvánossággal, hogy az egykori sportoló már évek óta súlyos bipoláris zavarral küzd. Noszály Sándort ekkor pszichiátrián kezdték el kezelni, onnan végül novemberben kiengedték, arról azonban már korábban volt szó, hogy a kezelése az intézményen kívül is folytatódik majd.
Az egykori teniszező hosszú időre el is tűnt a nyilvánosság elől, valószínűleg a kezelése eredményessége érdekében is ez volt a helyes döntés. Majd váratlanul hosszú idő után újra jelentkezett az Instagram-oldalán.
Életem talán legnehezebb időszakán vagyok túl. Köszönöm a megszámlálhatatlan aggódó üzenetet! Megígérem, hogy ezentúl nagyon fogok vigyázni magamra.
Nagy örömmel csatlakoztam a BTC teniszakadémia szakmai stábjához, ahol a legprofibb körülmények várják a versenyzőket" - újságolta büszkén a követőinek a minap Noszály Sándor, aki ezek alapján úgy tűnik, hogy már valóban jobban érzi magát.
Most azonban a munkáltatója is megszólalt arról, hogyan látják Noszály állapotát, milyen vele együtt dolgozni jelenleg.
Itt már korábban is dolgozott, és most az új évben nagyon stabilan, új célokkal vágtunk neki, bevéve őt is a munkába: versenyzőkkel foglalkozik napi 4-5 órában...
Fizikailag picit újra kell épülnie, mert ugye, nagyon jó teniszező volt, de az utóbbi hónapokban a tenisz számára kimaradt, úgyhogy a játékba nyilván vissza kell jönnie. De nagyon jó úton halad" - mondta a Tények Plusznak Balázs Attila, a Budapesti Tenisz Centrum szakmai vezetője, de nyilatkozata előtt természetesen egyeztetett Noszály Sándorral is, hogy beszélhet-e az állapotáról.
A Noszály Sándort alkalmazó teniszcentrum vezetője elmondta, hogy mindenki nagyon örül annak, hogy a visszatérő teniszezővel együtt dolgozhat, és szemmel láthatólag ő is nagyon motivált, bár úgy gondolja, még látszik rajta, hogy nem heverte ki az elmúlt időszak nehézségeit.
Most kicsit kevesebb viccet mesél. Nem napi tíz új viccel jön, hanem csak napi eggyel-kettővel. Céltudatos, elszánt, úgyhogy csak jókat tudok mondani róla
- mondta a TV2-nek Balázs Attila, aki reméli, hogy valóban hosszú távra tervezhetik a közös jövőt.