Nagy meglepetést ígér a nézőknek a Házasság első látásra szereplője

Vágólapra másolva!
Folytatódik a sárdobálás a Házasság első látásra két női szereplője, Kovács Reni és Oláh Orsi között. Az előbbi már a TV2 kameráin keresztül üzent egykori barátnőjének, aki most sejtelmes üzenetben válaszolt.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, csúnyán összeveszett a párkereső reality két szereplője, Kovács Reni és Oláh Orsi, akik a forgatások alatt még jó barátságban voltak egymással. Egyelőre nem tudni, pontosan mi áll a viszonyuk megromlásának hátterében, de valószínűleg Reni és Brumi házasságához van köze, illetve ahhoz, hogy a két nő egymás férjeivel került jó barátságba. Azt még nem árulhatják el, pontosan mi történt a nyári forgatásokat követően, de hamarosan elmondhatják, hogyan alakult azóta az életük és miért rolott meg a barátságuk.

Oláh Orsi, Széplaki Zoltán, Házasság első látásra: Orsi és Zoli kapcsolata válással végződött
Oláh Orsi Zoli felesége volt a kísérletben, de a válás mellett döntöttek
Fotó: Instagram.com/olah_orsi_/

A sértődés Kovács Reni részéről kezdődött, aki nehezményezte, hogy Orsi szándékosan akkor hozta nyilvánosságra a közös fotóját Brumival, azaz Wollner Péterrel, amikor kiderült a műsorban, hogy ő és férje folytatják a házasságukat. Orsi megjegyzéséből viszont az derült ki, hogy az egészet Reni kezdte, mert ő Zolival tartja a kapcsolatot, és szerinte kigúnyolták, megalázták őt, bár nem derült ki, ezzel pontosan mire céloz. 

Ezt követően Reni a TV2 kameráin keresztül üzent Orsinak, és kérte arra, hogy fejezzék be a nyilvános sárdobálást, ugyanis ő még nem reagálhat úgy, ahogy szeretne.

Annyit azért kérnék, hogy ne üzengessünk egymásnak. Hiszen te is nagyon jól tudod, hogy egyelőre én ezzel kapcsolatban nem szólalhatok meg, úgyhogy örülnék, ha ezt nem használnád ki, köszönöm

- fogalmazott a Házasság első látásra felesége, aki úgy érzi, Orsi visszaél azzal, hogy tudja, mge van kötve a keze. Azonban Orsi válasza sem váratott magára sokáig, korlátozott ideig elérhető Instagram-történetben válaszolt, és sejtelmesen fogalmazott.

Nyugodjon meg mindenki! Meg fogok én is szólalni. De én szeretnék az utolsó házasságos interjúmmal pontot tenni erre a szép időszakra, ami ott történt. Amolyan záróinterjút adok. Nagyon sok meglepetés van még a tarsolyomban, hogy ezen tovább is tudjunk lépni”- idézi a Blikk Oláh Orsi szavait, aki nem igazán szeretne tovább a médiafigyelem középpontjában lenni, ezért is tervez egy olyan interjút, amiben meglepő dolgokat fog elárulni, és úgy gondolja, igazán meg fogja lepni majd az embereket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!