Lebukott Opitz Barbi, újra összejöhetett az exével

Vágólapra másolva!
Opitz Barbi és korábbi barátja, Serleg Albert kapcsolata botrányokkal volt tele, többször is szakították már egymással, azonban az énekesnő júliusban kijelentette, hogy végleg pontot tett a kapcsolat végére. Most azonban az utcán lefotózták őket, ahogy kéz a kézben sétálnak.
Vágólapra másolva!

Tovább folytatódhat Opitz Barbi és Serleg Albert viharos kapcsolata. Mostanra valószínűleg az énekesnő sem tudja megszámolni, hányszor szakítottak egymással. 

Opitz Barbi tavaly júliusban mindenkinek megígérte, hogy végleg véget vetett a toxikus kapcsolatnak, ami miatt még a szüleivel is megromlott a kapcsolata. 

A férfival való kapcsolatában már szinte minden megtörtént, beleszóltak a szülők, volt egy állítólagos elrablás, privát videót tettek közzé és szidták egymást.

 Mindeközben sok rajongója megsajnálta az énekesnőt, aki látszólag nem tudott elszakadni a férfitól. 

Opitz Barbara, Serleg Albert
Opitz Barbara és Serleg Albert 
Fotó: Opitz Barbara Instagram

Az utolsó szakításuk után azonban úgy látszott, hogy nincs visszaút. Ennek volt a jele az is, hogy a férfi elzárkózott a médiától, nem akart nyilatkozni, még akkor sem, amikor Opitz Barbi állítása szerint lejárató kampányt indított ellene. Később elvileg feltöltött egy videót TikTokra, amiben azt állította, hogy Opitz Barbi több több fiúval is összejött a háta mögött. A videóban kompromittáló képeket is megosztott az énekesnőről, valamint egy olyan zenét választott a videóhoz, amivel azt üzente, hogy könnyűvérű nő – írja a Ripost

Fotó: Ripost, olvasói fotó

A rajongók szerint ezzel csak azt bizonyította, hogy nem tudta elfogadni a szakítást. Serleg Albert ezt később az Instagram oldalán be is ismerte, és hozzátette, hogy el kell fogadnia az énekesnő döntését, és azzal nyugtatta magát, hogy ha ő lett volna neki az igazi, akkor nem hagyta volna el. Ekkor Opitz Barbi rajongói megnyugodhattak, hiszen úgy látszott, végleg vége a kapcsolatnak. Most azonban a Ripost egyik olvasója lefotózta a párt, ahogy 

kézen fogva sétálgatnak a főváros azon részén, ahol korábban együtt éltek. 

Ahogy korábban megírtuk, Opitz Barbi volt a vendég a TV2 Titkok Ramónával egy korábbi adásában, ahol többek között arról beszélt, hogy miért vonult vissza az elmúlt két évben, de mesélt a terveiről, a szüleivel való jelenlegi kapcsolatáról, illetve a párkapcsolatáról is, valamint arról, hogy mit változtatott meg benne, miért vált fontossá számára a spiritualitás. Hozzátette, hogy hogy február óta mágiát tanul.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!