Pély Barna először beszélt az apaságról

Vágólapra másolva!
A magyar énekes magánéletéről a Megasztár óta egyre ritkábban hallani. Pély Barna boldog párkapcsolatban él, feleségével pedig hamarosan szülők lesznek, ugyanis érkezik első közös gyerekük.
Vágólapra másolva!

Nagy hírt jelentett be decemberben a közösségi oldalán az egykori United zenekar frontembere, Pély Barna. A 49 éves zenész 2022-ben vette feleségül új párját, Évit, akivel nagyon óvják magánéletüket a nyilvánosság elől. Pély Barna korábban a Megasztár egykori versenyzőjével, Galambos Dorinával élt házasságban, akivel 15 évig alkottak egy párt, végül 2018-ban váltak el az útjaik. Azóta mindketten megtalálták a boldogságot, Pély Barna ráadásul hamarosan apai örömök elé néz, ugyanis áprilisban érkezik kislánya.

Pély Barna és felesége
Pély Barna és felesége karácsonykor jelentették be, hogy szülők lesznek
Fotó: Instagram.com/pelybarna/

"Sokfajta érzelem kavarog bennünk. 

Van, amikor túlcsordul az öröm, de van, amikor pánik tör ránk, hogy hogyan fogjuk menedzselni az életünket. 

S van, amikor a feszült várakozás tölti ki a lelkünket. A végén általában a „boldog várakozás érzés” győz" - kezdte a zenész, aki már tudja, hogy hogyan fogják hívni születendő gyerekét. 

"Fiú nevekből több is volt a fejünkben, de a lánynevünkben a terhesség kezdetétől fogva egyetértettünk. 

Amikor megnéztük a név jelentését, akkor végképp biztos voltam benne, hogy ez a kedvenc lánynevem, mert Abigél „az apa öröme."

Már néha költök neki dalocskákat, és énekelek a feleségem pocakjának. Azt nem hiszem, hogy ezek a zenei szösszenetek kiforrott daloknak nevezhetőek, de feltétlenül lehetnek inspirációk hosszútávon" - magyarázta a Borsnak. 

Hozzátette, a mai napig jól emlékszik arra a pillanatra, mikor kiderült, hogy felesége terhes. Ő épp az ágyban tévézett, mikor arra lett figyelmes, hogy Évi koncug, így már rögtön tudta, hogy pozitív lett a terhességi teszt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!