Ma már elképzelhetetlennek tűnik az életünk a kereskedelmi televíziózás nélkül, pedig alig pár évtizeddel ezelőtt még hétfőnként műsor sem volt. A Riválisok azt a kort mutatja meg angol szemszögből, ami Magyarországon az 1990-es évek utolsó esztendőiben történt, megszületett a két legnagyobb kertévé a TV2 és az RTL, jött a Big Brother, a Való Világ, a Barátok közt, Liptai Claudia várt minket reggelente a Mokkában, miközben születtek a Megasztárok. Dame Jilly Cooper 1988-as regénye fiktív szereplőkön keresztül mutat be egy olyan nyolcvanas évekbeli Angliát, ahol Margaret Thatcher kormányzása alatt körülbelül másfél évtizeddel korábban indult el ez a folyamat, de a Corinium televíziónál észak-ír Friderikusz Sándor prototípust kapott a közönség sármosabb kiadásban és a Berényi család, illetve a Csillagvirág hétköznapinak nem nevezhető drámái helyett a Négy férfi fejni ment című, kora esti chippendale show-ra emlékeztető paraszt-szériájával szórakoztatta az unatkozó angol anyukákat.
Ahogy magunk is látjuk, a kereskedelmi televíziózás lényege a verseny: kié a jobb? Ki tud szaftosabb infót, interjúalanyt találni? Melyik műsor lesz a nézettebb, ki az az arc, aki akár milliókat is megér egy csatornának, csakhogy kiröhögtesse magát, megríkasson milliókat vagy éppen országos balhét generáljon fél mondatával. A Riválisokban azonban a kirakat mögött megbúvó embereket, sőt, az ő mögöttük álló pénzembereket, arisztokratákat ismerjük meg leginkább, így könnyű lenne párhuzamot vonni az Apple TV+ sikerszériájával, a Reese Witherspoon-Jennifer Aniston nevével fémjelzett The Morining Show-al, ám itt a rideg üzletemberek helyett angol arisztokratákat kapunk, akiknek a gőg, a rang sokkal fontosabb, mint a szakmaiság. Nyersen fogalmazva: hiteltelen pojácák, akiknek pénzük van, de szakmai tudásuk kevesebb. Van, amit viszont megtanultak a sztároktól: szex, drog és titkok minden mennyiségben, ami nyolc részen keresztül egyszerre generál irtó vicces, könnyfakasztóan drámai illetve néha sokkoló pillanatokat.
A cím egészen az utolsó részig félrevezető, mert nem tudjuk, kik a valódi riválisok a történetben. Vajon az észak-ír Declan O'Hara, akit az említett televízió frissen szerződtetett, de a nyakára ültettek egy színesbőrű producernőt, akit se a neme, se a bőrszíne miatt nem volt hajlandó elfogadni ezt a férfiak uralta világot? Lord Baddingham, a tévétársaság gőgös és se Istent, se embert nem ismerő kegyetlen pojácája, aki továbbra is uralni akarja a franchise-t, ám ehhez szükség van a "frenemyjére" Rupert Campbell-Black-re, az egykori olimpikonra, aki egyben a Thatcher-kormány sportminisztere és unalmas óráiban nudista teniszezés közben vágja hanyatt bárki nejét kénye és kedve szerint.
De lehet, hogy valójában a tesztoszterontól túlfűtött bikák mögött álló asszonyok a riválisok? Akik magányosak, csapodárok, ismerik a szereposztódíványt, miközben fél mondatukkal bármelyik pasit térdre kényszerítik, ha elegük lett a fiúk ostoba játékaikból?
David Tennant, a korábbi Doctor Who igazi – jó értelemben vett – ripacs, aki Lord Baddinghamként lubickol: egyszerre ostoba, szánalmas és számító, miközben a pasi néha önmaga paródiája, ám pont ez a legveszélyesebb benne. Mellette Aiden Turner tud kiemelkedni Declanként, akiben dübörög az észak-ír vér, az ambíció, miközben ex-színésznő felesége a sorozat ötödik percétől kezdve az orra előtt csalja fűvel-fával, igzai papucsférjet csinálva belőle. A Javier Bardemre emlékezetető Alex Hassell egyetlen mosolyával bárkiről lepattintja a bugyit, de sajnos a figurájával egy ponton túl nem tudtak mit kezdeni, mert a "mindenkit elkapok egy körre, de belül egy érző, megsebzett féri vagyok" figuráját nem tudta magasabb szintre emelni, remélhetőleg a második évadban kevesebbet villant a fizikai adottságaiból és többet a színészi kvalitásaiból. Üde színfoltja a szériának Bella Maclean, aki a fiatal Scarlett Johannsonra emlékeztet és ebben az erős férfi felhozatalban helyt tud állni, továbbá Declan csalfa feleségeként Victoria Smurfit ad mélységet Maud figurájának.
A Riválisok második évada már készül és alig várjuk, hogy ezek a pikírt, színes figurák újra visszatérjenek, ugyanis a móka java még hátra van.
A Riválisok minden része elérhető a Disney+-on.