Egy világsztár is szerepet kaphat a Squid Game 3. évadában

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Netflix hatalmas összeget kaszált a koreai sorozattal, ugyanis 1,65 milliárd órányi megtekintést hozott nekik. Hamarosan érkezik a Squid Game befejező, 3. évadja, melyről nemrég újabb pletykák láttak napvilágot.
Vágólapra másolva!

A Squid Game második szériáját december 26-tól lehet megtekinteni a Netflixen, ami már most óriási siker. Ugyan a széria befejezetlenül ért véget, a rajongóknak nem kell sokáig várniuk, ugyanis idén nyáron vagy tavasszal érkezik a 3. évad, amelyben egy világsztár, nevezetesen Leonardo DiCaprio is feltűnhet. 

Squid Game
Részlet a Squid Game sorozatból
Fotó: Netflix via Bestimage

Leonardo DiCaprio lehet Squid Game nagy dobása?

A pletykák szerint Leonardo szerepe állítólag nem jelentőségteljes, a karakter minden részletét szigorúan bizalmasan kezelték annak érdekében, hogy kerülje a spoilereket és semmi ne szivárogjon ki belőle. Azonban többen úgy vélik, hogy Leonardo DiCaprio az egyik maszkos, VIP embert fogja megszemélyesíteni, aki szórakozik azon, hogy emberek halnak meg a játékban. 

A Netflix mindent tagad

Az ügy kapcsán a Netflix is megszólalt, aki tagadja a híreszteléseket.

A pletykák teljesen alaptalanok. Leonardo DiCaprio nem fog szerepelni a Squid Game 3. évadában - közölték.

A streamingszolgáltató pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy a Squid Game 2. évadára az első hétben 68 millióan voltak kíváncsiak. Ezzel pedig a Netflix történelmet írt, ugyanis ez lett a legnézettebb hete - számolt be róla a Hindustan Times. 

Mi várható a 3. évadban?

Hvang Donghjok író-rendező elárulta, hogy hamarosan érkezik a sorozat 3. évadja, így a rajongóknak már nem kell sokat várniuk arra, hogy megtudják, mi lesz a főhős, Szong Gihun sorsa.

"Arra számítok, hogy a következő évben, nagyjából nyár vagy ősz környékén debütál a harmadik évad. De hogy ennek mi lesz a sztorija így, hogy Gihun elveszített mindent, beleértve a legjobb barátját, és minden próbálkozása kudarcot vallott: az a nagy kérdés, hogyan tovább? Milyen állapotba kerül lelkileg Gihun? Mi lesz a következő lépése? Folytatja a küldetését? Feladja vagy kitart a törekvése mellett? 

Így hát hősünkkel, Gihunnal egy kritikusan fontos válaszút előtt fogunk újra találkozni a harmadik évad elején. Gihun már nem lesz ugyanaz az ember, aki a második szezonban volt

- részletezte.

Hangsúlyozta, hogy Szong Gihun teljesen megváltozik, ugyanis hatalmas bűntudat gyötri őt, így nem tudni, hogy véghez viszi-e a küldetését. Az biztos, hogy a 3. évad első pár részének ez lesz a középpontjában.

 Hvang szerint a stáblista közben feltűnő rövid jelenet eléggé árulkodó: ebben ugyebár a Piros lámpa, zöld lámpa nevű játékot vagy annak egy változatát láthatjuk, amelyre mintha felkészülnének a játékosok. Úgyhogy nagy eséllyel marad a már eddig megszokott struktúra, de egészen biztosan csavar ezen is egyet, ahogyan azt a nézők már megtapasztalhatták az első két évadban.

A Squid Game-rajongóknak viszont az a rossz hírünk van, hogy a harmadik évad lesz egyben az utolsó is, ugyanis Hvang Donghjok nem hajlandó tovább húzni a történetet, hanem méltóképp akarja azt lezárni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!