Múlt hét vasárnap, magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték meg az Oscar előszobájaként is emlegetett Golden Globe-gálát, idén már a 82. alkalommal. A díjátadón, ahogy szokás mondani, mindenki ott volt, aki számít, egész Hollywoodot megmozgatta az esemény, melyen mi, magyarok is érdekeltek voltunk, hiszen a részben magyar projektnek tekinthető A brutalista három díjat is bezsebelt. Az este több más szempontból is emlékezetesre sikerült, Zendaya például egy óriási gyűrűt, Emma Stone új frizurát villantott, ám sokaknak Vin Diesel és Dwayne Johnson ciki összeköszönése miatt marad majd felejthetetlen a gála. A történet röviden annyi, hogy Diesel épp egy díjat készült átadni, amikor a színpadra felérve odaköszönt kollégájának, akivel híresen rossz viszonyt ápolt évekig, „A Szikla” pedig csak kínosan visszamosolygott rá. Ez persze elindított egy pletykaáradatot, miszerint mégsem békült ki a két tar izomkolosszus, erre viszont egyértelmű válasz érkezett az egyik érintettől.
Kettejük baráti kapcsolata majdnem 10 éve, egészen pontosan 2016-ban romlott meg, mikor Dwayne Johnson egy azóta törölt Instagram-posztban csúnyán beszólt egy általa meg nem nevezett színésznek. Vin Diesel szentül meg volt győződve, hogy róla van szó, és elkezdődött az üzengetés, ami oda-vissza ment, egészen addig, amíg az egykori pankrátor kilépett a Halálos iramban-projektből. Időközben elvileg kibékültek ugyan, „A Szikla” vissza is tért a franchise-ba 2023-ban, de a vasárnap esti incidens láttán sokan azt hitték, mégsem ásták el a csatabárdot. A Pitch Black sztárja viszont most mindenkit megnyugtatott, szintén Instagramon tett közzé egy közös képet Johnsonnal, és annyit írt hozzá, hogy „Szeretet… Örökké…”.