Megszólalt a TV2 sztárja az Origónak volt párja botrányos viselkedéséről

Brigi és Dusán
Vágólapra másolva!
A Kísértés próbáját nem sok párkapcsolat állta ki, így Brigi és Dusán kapcsolata is véget ért. A férfi, úgy látszik, hogy a mai napig nem tette túl magát a szakításon, ugyanis a napokban volt párját szidta, valószínűleg a sértettség és az ego beszélt belőle. A történtekről Brigi is elmondta a véleményét az Origónak.
Vágólapra másolva!

Brigi és Dusán A Kísértés című műsor alatt szakítottak, ugyanis a férfi megcsalta és többször is megalázta egykori párját. Brigi azonban Máté, a műsor kísértője mellett találta meg a boldogságot, aki odafigyel rá, megbecsüli és tiszta szívből szereti őt.

A Kísértés szereplői, Máté és Brigi
A Kísértés sztárja ma már Mátéval alkot egy párt
Fotó: Instagram.com/bfarkas__/

A Kísértés sztárja reagált Dusán szavaira

Dusán nemrég egy Facebook-oldalon akadt ki, ahol volt párját szidta. Szerinte egy toxikus kapcsolatban volt, Brigi pedig csak kitalálta azt, hogy önbizalomhiányos, a reality után szembesült csak volt párja énjével, amiről eddig nem tudott. 
A történtekre Brigi is reagált, aki nem tudja hova tenni Dusán viselkedését, ugyanis ő egyszer sem említette őt semmilyen felületen. 

A nevét sem említettem sehol soha. De még egy live-ban, közösségi oldalakon, interjúkban sem

– kezdte lapunknak. 

Soha semmi rosszindulat nem volt bennem az ő irányába.

 Továbbra sem fogok ezzel foglalkozni, inkább a pozitív dologba fektetem az energiám és remélem, most már ő is így teszi” – zárta gondolatait. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!