Gyilkosságok Are vidékén: a svéd krimi, ami egyik napról a másikra tarolta le a Netflixet

Vágólapra másolva!
Már-már menetrendszerűen áll elő évről évre valamelyik skandináv ország egy újabb körömrágós krimivel. Ezúttal Svédországból indult útnak a Gyilkosságok Are vidékén címre hallgató minisorozat, hogy rövid alatt a Netflix legnézettebb sorozatainak listájának csúcsára érjen.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi dolog, hogy a filmművészet egy éghajlati övezet sajátosságaiból képes profitálni. Márpedig a skandináv térségben lévő országok lakosságára, azon belül is a kreatív munkát végző emberekre a szüntelennek tűnő sötét órák mindenképp pozitív hatással vannak. Ennek eredménye, hogy felsorolhatatlan mennyiségű svéd, norvég vagy dán krimivel gazdagodott az évszázadok során a világirodalom, amiket aztán szép számmal adaptáltak a vászonra. Elég csak a Mads Mikkelsen-féle A vadászatra, a Noomi Rapace nevével fémjelzett A tetovált lányra vagy a Christopher Nolan által is feldolgozott Álmatlanságra gondolni. Ám, vannak olyan sztorik is, melyeket nem mozinézők elé szántak, és végül sorozat lett belőlük. Erre a sorsa jutott Viveca Sten, svéd írónő két regénye, A hó rejtekében, valamint Az árnyak rejtekében, melyeket összegyúrva alkotta meg a Netflix a Gyilkosságok Are vidékén című sorozatát.

2025 - The Are Murders - TV Series. Gyilkosságok Are vidékén
A Gyilkosságok Are vidékén a Netflix legjobb sorozatok listájának élén találta magát
 (Fotó: ZUMAPRESS.com / © 2025 by Entertainment Pictures)

Kettő az egyben sorozat a Gyilkosságok Are vidékén

A nézettségi listát vezető széria középpontjában egy nyomozópáros áll. A duó egyik fele egy tapasztalt rendőrtiszt (Kardo Razzazi), aki újdonsült apuka is egyben, a másik fél pedig a Carla Sehn által alakított fiatal, a munkáját éppen félig-meddig elveszítő nyomozónő. Ennek a véletlenül összeállt partnerségnek kell két, különálló ügyet megoldania ebben a kettő, külön-külön rendező által dirigált felvonásra és öt epizódra bontott minisorozatban. Az első három részben az első ügyet göngyölítik fel, hogy aztán egy huszárvágással eléjük gördüljön egy újabb bűntény a záróepizódokban. A nem kevés társadalomkritikával megfűszerezett sztori végig fenn tudja tartani a néző érdeklődését azzal, hogy időről időre folyamatosan derülnek apró, de annál mocskosabb részletek. Karakterei kellően el tudnak mélyülni a rövid játékidő ellenére is, hangulata pedig magán viseli a sajátosan skandináv jegyeket, így a műfaj kedvelőinek igazi csemegeként szolgál a Gyilkosságok Are vidékén.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!