Liptai Claudia és Pataki Ádám elárulták, hogy mi idegesíti őket a másikban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A különböző vezetési stílus, a szennyes ruhák szétválogatása és némi szétszórtság is szóba került.
Vágólapra másolva!

Szinte nincs olyan pár, amelynek tagjai ne találnának apró, kifogásolható dolgot a másikban. Nem csinál ebből titkot Liptai Claudia és Pataki Ádám sem, akik az ÉdesKettesben osztották meg, melyek a másik bosszantó tulajdonságai. 

A közlekedés, amikor én vezetek Claudia mindig kommentálja, hogy inkább itt kellett volna lefordulni, miért nem használok navigációt, biztos, hogy erre jobb-e menni

 – kezdte Pataki Ádám, akinek felesége a mosás körüli teendőkkel kontrázott. 

"A ruhák szín szerinti különválogatásában nem egyeznek a szempontjaink. Ádám a színes ruhákhoz teszi a sötétzöld pulcsiját. Ő pedig azon akad fenn, hogy én a bézs felsőmet a színesekhez. Az is zavarni szokta, ha a mosás után csak áll a ruha a és mindig neki kell átpakolnia a szárítóba” – mondta Liptai Claudia, akinek férje szerint az otthoni, esti mozizások a színésznő egy számára zavaró szokását is magukkal hozzák néha. 

Volt, hogy almát evett ilyenkor és zavart a sercegés, de régebben szotyizott is olykor. Na az igazán zavaró tud lenni. 

Ahogy az is, amikor még bekapna néhány falatot, de utána kint hagyja a párizsit vagy a sajtot a pulton” – tette hozzá Pataki Ádám, aki feleségéhez hasonlóan nem akad fenn mindezeken. „Szerencsére ezek csak apróságok, Ádám egyáltalán nem háklis és attól, hogy a másiknak vannak apró, idegesítő szokásai ugyanúgy szeretjük egymást” – mondta a Sláger FM-en Liptai Claudia. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!