Wes Craven a modern horror egyik atyja volt, pályája olyan kultfilmekkel indult, mint Az utolsó ház balra vagy a Sziklák szeme, vagy a Sikoly, utóbbi pedig máig érezhető hatást gyakorolt Hollywoodra. Nem véletlen, hogy már a hetedik résszel érkezik a horror klasszikusa.
A folytatást már nagyon várják a rajongók, ami számos olyan akadályba ütközött, ami miatt a forgatókönyvíróknak nagyon nehéz dolguk volt. A Sikoly rebootjának hetedik részében ugyanis sem Jenna Ortegát, sem Melissa Barrerát - akik egyébként testvérpárt alakítanak a filmben - nem láthatjuk majd. Ugyanis Ortega a Netflix népszerű sorozatát forgatja, Barrérát pedig maga a gyártó, a Spyglass rúgta ki a gázai háborúval kapcsolatos palesztinpárti bejegyzései miatt. A Sikoly ötödik és hatodik részében is ők szálltak szembe a szellemálarcossal, így az alkotók nagy bajban voltak.
Azt viszont már tudni, hogy a Sikoly folytatásában a Sydney Prescottot alakító Neve Campbell karaktere lesz majd a központi figura, aki nemcsak szembeszáll majd a rejtélyes, kegyetlen gyilkossal, de az életéről és a családjáról is többet megtudhatunk.
Nemrég pedig Matthew Lillard, aki az első részben Stuart ‘Stu’ Macher karakterét keltette életre jelentette be, hogy visszatér a franchise szereplőgárdájához. Lillard az Instagram-oldalán erősítette meg a hírt, ahol Stu Macher egyik utolsó mondatát írta le egy papírra: "Anyu és apu nagyon mérgesek lesznek."
Ez a húzás azért is meglepő az alkotóktól, mert Sydney Prescott végzett a férfival, mikor egy hatalmas tévét ejtett a szellemálarcos arcába. Azonban nem ez az első esett, hogy egy halottat feltámasztanak, ugyanis a hatodik részben Skeet Ulrich (Billy Loomis) is visszatért.
Az új filmben rajtuk kívül visszatérnek visszatérnek a Meeks-Martin ikrek, Chad (Mason Gooding) és Mindy (Jasmin Savoy Brown), valamint Gale Weathers, azaz Courteney Cox is - számolt be róla a Screenrant.
A Sikoly hetedik része 2026. február 27-én fog debütálni a magyar mozikban.
Vajon ezúttal Szellempofának sikerül megölnie Sydney Prescottot?
A Sikoly hatodik részének előzetesét itt tudja megtekinteni: