Visszavonul Garami Gábor

Garami Gábor
Fotó: Nánási Pál
Vágólapra másolva!
Már el is búcsúzott a hallgatóitól Garami Gábor, aki harminc év után döntött úgy, hogy leteszi a mikrofont.
Vágólapra másolva!

Garami Gábor is úgy döntött, harminc év után nem folytatja tovább műsorvezetői munkáját. Garamit még a Danubius Rádióban ismerte meg az ország, azóta töretlenül rádiózik, csak időnként a rádióállomása változik. 

Garami Gábor most, 56 évesen döntött úgy, hogy ideje másra is fókuszálni az életben, akármilyen fájdalmas és nehéz döntés is volt ez számára.

Eljött a búcsú ideje… Hét év után elhagyom a Sláger FM stúdióját. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a rádiózás nemcsak a hivatásom, hanem az életem része volt közel három évtizeden át.

Március 30-án lesz az utolsó adásom a Sláger FM-en, addig pedig minden pillanatot megélek, és remélem, ti is velem tartotok még egyszer, utoljára… Vagy ki tudja, mit hoz még az élet” - írta közösségi oldalán Garami Gábor, aki egyértelművé tette, hogy nemcsak a Sláger FM-et hagyja hátra, hanem magát a rádiós műsorvezetést is. 

Azt is elárulta, hogy döntése azért született meg, mert a jövőben a zenekara, a Garami Funky Staff jövőjére szeretne fókuszálni. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!