Akkor és most: ennyit változtak a 90-es évek legnépszerűbb színésznői

Vágólapra másolva!
Több mint harminc évvel ezelőtt a legszebb és legikonikusabb színésznők alapjaiban változtatták meg a nőkről alkotott képet. A 90-es évek színésznői a kor legmeghatározóbb sztárjai voltak, akikért napjainkban is rajongunk, hiszen igazi legendaként tekint rájuk Hollywood, na meg persze a közönség is.
Vágólapra másolva!

A 90-es évek színésznői több mint 30 évvel ezelőtt futottak be igazán nagy karriert, többségükről pedig még ma is lehet hallani. Habár az idő elteltével ők is megöregedtek, még mindig büszkék lehetnek a külsejükre, amit sokan megirigyelnének. Azonban akad olyan színésznő is, aki teljesen lecsúszott, rendőrségi ügye és számtalan plasztikai beavatkozása volt, míg másnak a súlyos betegségéről lehetett olvasni.

Egy rém rendes család, a 90-es évek színésznői
A 90-es évek színésznői közül Christina Applegate hatalmas karriert futott be az Egy rém rendes családnak köszönhetően
Fotó: Facebook

A 90-es évek színésznői akkor és most

Gillian Anderson

A ma már 56 éves színésznő az 1990-es évek sci-fi sorozatával, az X-aktákkal került a köztudatba, ahol Dana Scully nyomozót alakította. A nézők nemcsak a karakteréért, de Andersonért is rajongtak, ikonikus vörös haját pedig nők milliói irigyelték. Gillian Anderson még ma is remek formában van, többször is levetkőzött magazinok kérésére. Az X-akták után olyan filmekben tűnt fel, mint a Hajsza, Hannibál, A ferde ház, valamint a sorozathoz kapcsolódó két film – X-akták – Szállj harcba a jövő ellen és X-akták: Hinni akarok című alkotásokban is szerepelt. A nézők legutóbb a Netflix saját gyártású sorozatában, a Szexoktatásban láthatták őt. A sorozat nemcsak a karrierjét lendítette fel, hanem itt ismerte meg férjét, Clyde Klotz-t, akitől egy gyereke is született, később azonban elváltak. Ezt követően több kapcsolata is zátonyra futott, született még két fia. 

Gillian Anderson, GillianAnderson
Fotó: AFP

Lapozzon a folytatásért!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!